Elgondolkodtató pár dolog, ami mostanában történt velem, ezért pár napja már bennem van ez a poszt. Talán páran tudjátok, hogy régebben írtam egy blogot – Train Like a Goth -, amihez jobban illene ez a bejegyzés, de mivel azt a szegény blogot hanyagolom (akárcsak az orosz blogot…), ezért most itt fogok erről írni. Fontosnak tartom leszögezni, hogy ételallergiák alatt most kifejezetten a laktózintoleranciát és a glutézérzékenységet értem.
Egy kis személyes, egy kis diéta, egy kis egészséges élet… erről szól ez a poszt.
Először is, kezdjük a végén. Valamelyik nap ültünk két óra között páran lányok a teremben, és épp uzsonnánkat fogyasztottuk, amikor mondja az egyik lány, hogy gluténérzékeny. Megkérdeztem tőle, hogy kicsi kora óta érzékeny-e, mire mondta, hogy nem, ez nemrég jött elő nála. Két gluténérzékenyt ismerek összesen, a másik lány kiskora óta volt, így elgondolkodtatott, hogy valakinél ez 24-25 éves korára jön elő. Szóval, amikor meghallottam ezt a történetet, gondoltam képernyőre vetem a gondolataimat.
Egy másik érdekes intoleranciában jómagam is érintett vagyok, ez pedig a laktózintolerancia. El kell mesélnem, hogy az intolerancia nálam kb. 2-3 évvel ezelőtt jött elő. Bár magát a tejet magában sosem szerettem, de elég sok tejterméket fogyasztottam, sőt, a reggeli kávém is tejjel ittam, sőt, egy időben házitejjel. Egyik napról azonban a másikra tértem át a “feketézésre” (szóval, fogtam és kizártam a tejet és a cukrot mind a kávémból, mind a teámból), és valahogy azután vettem észre, hogy ha tejet fogyasztottam, akkor nem voltam jól. Észrevettem, hogy bizonyos tejtermékektől egyszerűen begörcsölt a hasam, stb., aki tudja mik a laktózintolerancia tünetei, annak nem kell részleteznem. Érdekes azonban, hogy a mai napig úgy van, hogy bizonyos tejtermékektől semmi bajom, megint másoktól pedig majd’ meghalok. Például a sajtokat, joghurtokat simán tudok enni, ám a Kinder Pingue-től majd meghalok, de a Kinder Tejszelettel sincs bajom. Ki kellett tapasztalnom, hogy mi az, amit ehetek, illetve milyen ételekben mennyire bírom a tejet – például a palacsintától semmi bajom, ám, ha a Kedves anyukája csinálja a krumplipürét és megszalad benne a tejföl, akkor meghalok, illetve a tejfölös husokat se bírom.
Egy szó mint száz, ki kellett tapasztalnom, hogy mi az amit ehetek, és mi az amit nem.
Egyik barátnőmmel és a vőlegényével beszélgettünk még a nyár végén, és akkor mesélte a srác, hogy elkezdett gondja lenni a tejtermékekkel. Elment vele orvoshoz, és a doki közölte vele, hogy hülyeségeket beszél, a laktózintolerancia 18 éves korban jöhet elő esetleg, utána már nem. Az, hogy rosszul van a tejtermékektől nem számít, az nem az … -.-‘ Na, már most, én nem mondom, hogy ez laktózintolerancia, de valami van a tejben és némely tejtermékben, amit nem bír a szervezetem – hogy ez most a tejcukor vagy sem, azt már ki tudja? De nekem azt ne mondja senki, hogy a tejérzékenység csak 18 évesen jöhet elő (vagy gyerekkorban).
Szóval, amikor elkezdett előjönni ez a dolog nálam, nagyjából akkor akadtam rá a paleolit diétára, aminek bizonyos részeivel egyetértek, bizonyos részeivel pedig nem, így amolyan “engedéken paleós” voltam nagyjából 1-1,5 évig, amikor marha jó kis dolgokat csináltam a konyhában, igaz, akkoriban ráértem, illetve mikor dolgoztam akkor szerettem ilyesmire költeni a pénzem.
Beszéljünk akkor egy kicsit a paleoról, már ha van még olyan, akinek ismeretlen ez a diéta vagy életmód. A paleo lényege az, hogy véleményük szerint a testünk “megrekedt” az ősember korban, nem tudott fejlődni a különböző korok során, így nem tud megbírkózni a mai ételek többségével, gondolok itt főleg a “készételekre”. Maga az elgondolás nekem szimpatikus, hogy minél természetesebb dolgokat fogyasszunk, főleg mióta hallottam, hogy a “hullák sem úgy bomlanak már mint régen”, ugyanis a túl sok tartósítószer lassítja a bomlás folyamatát. Az is tény, hogy nincs szükségünk a rengeteg “e-re”, amit elfogyasztunk, de az már kevésbé igaz, hogy a testünk “lemaradt” az évezredek során.
Amikor először gondoltam arra, hogy rá kéne állni a paleora, kicsit megijedtem. Arra gondoltam, hogy te jó ég, itt mindennek répa íze lesz, csak répát fogok enni káposztával. Elbizonytalanodtam, hogy akarom-e a furcsa, ízetlen életet, pizzáról lemondva, csokiról lemondva, stb. Persze ezeket egy kívülálló szemével nézve gondoltam, amikor kicsit beleástam magam a dolgokba, akkor jöttem rá, hogy már annyira elterjedt a paleo, hogy szinte mindenből készült paleo-alternatív változat, amiknek nincs répaízük, nem ízetlenek, hiszen fűszereket ugyanúgy használ a paleo. Sőt, azt is tudjuk, hogy sok fűszer kimondottan jó hatással van a szervezetünkre, gondoljunk csak a kurkumára vagy a fahéjra!
Az evolúció, a fejlődés nem csak a kiegyenesedésünkre, szőrelhagyásunkra hatott, hanem a belső szerveinkre is, erre a legeslegjobb példa pont maga a tej. Az ember – és igazából a többi faj sem – nem arra lett kitalálva, hogy tejet igyon, azt csak kisbabaként fogyasztottuk, egészen addig, amíg valami oknál fogva őseink úgy nem vélték, hogy jó lenne meginni a tehéntejet, és amíg a társai nem folytatták volna példáját – a szervezetük pedig hozzászokott, hogy később még termelnie kell a laktázt, hogy meg tudják emészteni a laktózt. A tejivás szokása elterjedt Eurázsia területén, így a “nyugati világ” emberei meg tudják emészteni a tejet, de azok a területek, amik izoláltabbak voltak ott a laktózérzékenység ma is magas (mint például az amerikai őslakos indiánoknál 99-100%).
Szóval, az ember minden bizonnyal fejlődik, nem kell mindent elhinnünk, amit egy-egy divatos oldal vagy hullám mondd nekünk 🙂 . Érdemes a dolgok felé kritikával fordulnunk, erre szerintem a legjobb példa az a manhattani srác, aki az “abszolút ősember” életét éli (például nyers húst eszik, annyira paleos…). Enyhén szólva túlzásnak érzem, főleg, mivel ha ő akar lenni az paleo ember, akkor azt tudjuk, hogy akkoriban már használtuk a tüzet… A nyers húsban meg van egy csomó baktérium, aminek jót tesz, ha főzés közben elpusztulnak, és nekünk még jobban tesz, ha nem esszük meg őket. Szóval, szerintem érdemes mindent csak ésszel csinálni.
Nézzük meg a másik végletet, vagyis azt, amikor az ember csak kész termékeket fogyaszt, pontosabban csak gyorskaját fogyaszt. A SuperSizeMe-t gondolom senkinek se kell bemutatni, egy hihetetlen jó kis dokumentumfilm, amiben a főszereplő (és egyben rendező is) arra vállalkozik, hogy egy hónapig reggelire-ebédre-vacsorára csak Mekis kaját fog enni, ha SuperSize-ot ajánlanak fel neki, akkor azt elvállalja. Gondolom nem lövöm le annak a poént, aki esetleg még nem látta, hogy a vége rengeteg rosszullét, rossz közérzet, és nem mellesleg gyors mértékű elhízás. Egy hónap alatt, az előtte egészséges, jó kondiban lévő férfiből egy roncs lesz szépen mondva. (Aki esetleg nem látta még az NÉZZE MEG!!!).
Mi akkor tehát a jó megoldás? Együk azt, ami jólesik, amit szeretünk. A testünk legtöbbször érzi, hogy mi az ami jó neki, és mi az ami nem. Én nem bírtam a “strict” paleot, valaki arra esküszik, ez sokmindentől függ. Van, akinek a vegán élet jött be, más el se tudja képzelni, hogy egy nap ne egyen húst. Mások vagyunk, mások az igényeink, DE az egészséges, kevésbé agyonnyomva mindenféle vacakkal étel senkinek sem árt. Sőt. Minőségbeli változásról beszélünk ilyenkor. Igen, nehéz odafigyelni, igen, sok időt és pénzt is igényel, de csak kezdetekben. Amint rááll az ember agya, amint a kamránk tele lesz az alap-alapanyagokkal máris nem fog nehézséget okozni.
Most azon dolgozok, hogy újra be tudjam illeszteni az étkezésembe a paleo-t, több-kevesebb sikerrel. Mivel nem én intézem a bevásárlást, és azt nem kérhetem, hogy vásároljanak be rám külön, így ez egy nagyon lassú folyamat, de bizakodó vagyok, próbálkozok 🙂 …