2015 novemberi Japan Candy Box [próbabejegyzés]

DSCN0002

Ma Karácsony volt nálunk – nálam, ugyanis több csomagom is megérkezett, amiket nagyon vártam már – köztük pl. egy Japan Candy Box, illetve egy új kamera! Gondolhatjátok, tiszta izgatott lettem, olyannyira, hogy rögtön ki is próbáltam őket – a kamerát is és az édességeket is 🙂 ! (Ja, igen, a kamera miatt kapta a “próbabejegyzés” nevet, mert még nagyon tanulgatnom kell rajta a funkciókat, meg azt hogy éppen milyen kedve van…)

Folytassuk akkor a boxal!

Mit érdemes róla tudni?

Hosszú idő óta ez az első Youtube-os videóm, úgy nézzétek, ráadásul én magamtól sose videóztam még, AMV-ket gyártottam anno inkább 😀

Mostanában nagyon sok subscribe box-ra fel lehet “iratkozni”, ami annyit jelent, hogy bizonyos összegért cserébe bizonyos időközönként küldenek egy boxot – ez lehet “teázós”, lakberendezős, boros, vagy jelen esetben éppen japán édességekkel megtömöttt 🙂 . Én a Kedvestől születésnapomra kaptam 3-havi előfizetést, magyarul 3 hónapban fogok kapni boxot (november – december – január), ami kb. egy hónappal később érkezik meg hozzánk, és amikről szerintem ti is látni fogtok majd bejegyzést 🙂 …

Ha szeretnétek rá előfizetni, azt itt tehetitek meg: Link

DSCN0003

Egy édes kis papíron olvashatjuk, hogy miket is raktak bele nekünk a csomagba, én ezt most nem sorolom fel újra, lentebb görgetve nevezem meg az édességeket 🙂 …

A DIY Kit-eket vártam a legjobban, azokat most nem próbáltam ki, ugyanis egy másik bejegyzést szánnék rájuk 🙂 …

DSCN0031

 Coris Mizuame DIY Syrup Candy kit

Be kell valljam, hogy pontosan nem értem, hogy mi lesz ebből a DIY Kit-ből, “szirupos” cukorka, amiben 3 szirup található, eper, szóda és citrom ízben (a csomagolás arra buzdít, hogy keverjük össze ezeket az ízeket…)

DSCN0028

DSCN0033

Moko Moko Mokolet Candy Toilet

Szintén DIY-kit, amikből külön bejegyzést szeretnék 🙂 . Én egy francia WC-t kaptam, ami szerintem halál édes 😀 , és egyben kicsit talán morbid is, de ha elég nyitottak vagyunk a japán gondolkodásra, és nem európaiként nézük ezt az édességet, akkor nevethetünk rajta 🙂 … A WC-t egyébként nekünk kell megépítenünk és felmatrizáznunk, illetve 3 különböző ízű szirupot kapunk hozzá (eper, talán kóla és talán ananász), amit majd vízzel kell összekevernünk, elkezd pezsegni, és úgy szívószállal ihatjuk az ítókát 🙂 …

DSCN0034

DSCN0036

Pachi Pachi Panic 

Igaz, ez nem DIY Kit, de pattogóscukorka, ráadásul kólás, én azt pedig nagyon szeretem, szinte biztos hogy ez is ízleni fog 🙂 …

DSCN0029

Pucca Choco Pretzel Biscuits

Nagy kedvenc, azt sajnálom, hogy pár nagyon összetört az út alatt és nem értek ide épségben. Az édesség maga érdekes, sima tésztában nagyon finom csokikrém van töltve, mindezt hal formában tálalva. A tésztát egyébként leginkább a PartyPack-os szezámos-mákos halacskákhoz tudnám hasonlítani, nagyon ropogós, és nagyon finom a csokikrémmel!

DSCN0021

DSCN0039

Puccho Pyramid Candies

Két félét osztottak szét, egyik kólás ízű lett volna, a másik, ami nekem is jutott édes szóda (talán valamelyik fantához tudnám hasonlítani az ízét). Kívül kemény, édes, belül pedig egy baromi savanyú belső rész várja azt, aki ráharap a cukorkára. Nekem bejön!

DSCN0026

DSCN0040

Pine Deka Pudding Candy

Érdekes, kemény, vaníliapuding ízű cukorka, ami nekem a vanília íze miatt nem igazán tetszett (nem szeretem a vanília ízét, nekem túl egyszerű). A kemény külső belül puhakaramella szerű, olyasmi mint egy Maoam, elrágcsálhatjuk a végét az édességnek. Nem rossz, nem rossz, ha szeretném a vaníliát, biztos ezt is szerettem volna.

DSCN0046
DSCN0027

Puku Puku Tai Fish Shaped Wafer 

Az anime-fanok talán már találkozhattak itt-ott Hal úrral (legalábbis nekem ismerős volt valahonnan a hal alakú édesség, de nem jövök rá melyik anime-ből). A recept nagyon egyszerű – baromi száraz ostya, közötte “levegős” csoki (mind a Boci Aero-ban). Nekem ez a kettő együtt nagyon száraz, valami finom csokikrémet tettem volna bele inkább 🙂 …


DSCN0019

DSCN0042

Fujiya Milky Sweets

Aki szereti a tej ízét, annak ízleni fog ez az édesség, és nekem pont ezért nem ízlik. Bár a cukrok kétféle csomagolásban vannak benne (piros és kék, illetve zöld és sárga), sajnos ezek a jelzések nem jelenteken semmit (először azt gondoltam hogy epres és barackos ízűek a cukrok), ugyanis mindegyik sima tej ízű.

DSCN0025

DSCN0032

Tohato Caramel Corn

Másik nagy kedvenc a csomagból – kellemes, karamell ízű, nagyjából mint a Zizi és a Pufi szerelemgyereke. Nálam telitalálat 🙂 …

DSCN0024

DSCN0041

A képeket a kamera miatt direkt nem szerkesztettem, kíváncsi vagyok a véleményetekre, mit szóltok hozzá 🙂 ?

A képek szerintem nagyon szépek, élesek, gyönyörűen visszaadja a valódi színeket (ez az előző géppel gyakori probléma volt, hogy false színeket jelenített meg a képernyőn)

A videóban már látom, hogy túl gyorsan mentem végig a dolgokon… :-/

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦

Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦