12. nap – Írj arról, miért blogolsz, és milyen pluszokat adott neked!

2010 nyár elején kezdtem el blogolni. Emlékszem, néhány nappal voltam a szóbeli érettségi előtt, és már hetek óta motoszkált bennem, hogy mi lenne ha belefognék, és elkezdenék írni? Úgy voltam vele akkor, hogy oké, először essünk túl az érettségin, utána elkezdek írni, mert hát miért is ne? És akkor megnéztem a Julie&Julia c. filmet (amit azóta újra láttam és egyáltalán nem tetszett már 😀 ), és úgy éreztem hogy nekem igenis írnom kell, blogot akarok írni, és ettől nem tántoríthat el senki és semmi.

Ennek immáron 6 éve lassan. Azóta leérettségiztem, megküzdöttem egy BA diplomáért, és most küzdök épp az MA-ért. Azóta megismertem a Kedvest, igaz, őt nem a blognak köszönhetem 🙂 , sőt, lassan 2 éve együtt is lakunk.

A kezdetekkor még baromi béna voltam, rossz minőségű képeket készültek egy tégladarabbal 😀 , annyira a bejegyzéseim se voltak hűdeszuperek, ebben szerintem mindenképp fejlődtem. Kezdetben viszonylag sok személyes dolgot megosztottam kritika nélkül, ma már átgondolom hogy mit is írok ki.

Elég sok blogger közösséget ismertem meg. Kezdetben volt egy “bloggeres-társaság”, akiknek többsége sajnos mára már nem blogol 🙁 , pedig például Poppy Vintage Jegyzeteit IMÁDTAM, illetve már sok olyan lányzó is van, akinek a blogja már egyáltalán nincs meg 🙁 . Persze a Facebooknak köszönhetően újabb blogger-közösségekre találtam, például a sokszor emlegetett Dark Blogközösségre, igaz, ott sok lányzót már korábbról is ismertem 🙂 .

A blogolás sokszor adott pozitív megerősítést, hogy jó az amit csinálok, és sok embernek nyújtok az alkotásban segítséget vagy inspirációt. Jó érzés tudni azt is, hogy tetszik az embereknek, amit látnak. Ezen nincs mit szépíteni, a pozitív visszajelzés mindenki lelkét simogatja, így persze az enyémet is 🙂 …

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦