Rojtos fülbevalók

DSCN0622

A történet ott kezdődik, hogy beszereztem ugye a 100-színű fonalat, amiből már készült karkötő, és most még gyártás alatt áll néhány új-fajta karkötő (remélem hamarosan őket is tudom mutatni). Ám nem csak karkötőket szerettem volna belőlük készíteni, hanem mást is. Mivel volt egy jó adagnyi rojt-végem, a fülbevaló mellett döntöttem 🙂 . 3 színben készült most.

És tudjátok, ha bármelyiket szeretnétek, akkor részt vesztek a játékban 🙂 !

Színt kell vallanom nektek, az az igazság, hogy valamelyiket szerettem volna magamnak megtartani, de a tudatosság nevében lemondtam róluk. Hogy miért?

Számomra sajnos eléggé “stílusidegenek” ez a bohém, jópofa kiegészítők. Én amolyan “klasszikus”-“unalmas” vagyok a való életben stílusügyileg, semmi kihívás, semmi extra. Farmer, elöl gombos pulóver, csipkés aljú top, és a holdas órám. Esetleg egy kicsi, bedugós fülbevaló. Azután elgondolkodtam – most az unalmas, totál hétköznapi ruhatáramhoz tartsak meg egy ilyen mókás, mulatságos, laza, bohém kiegészítőt? A világ legfurcsább összhatását sikerülne elérnem, és inkább odaadom valakinek őket, akihez sokkal jobban illik.

Nem mindig vagyok ennyire “ezoterikus” hangulatban, de most írok nektek kicsit a színekről és hatásaikról 🙂 …

Bordó-meggypiros

Rátok bízom, hogy pontosan milyen színűnek nevezitek ezt a szépséget, hiszen egy hihetetlenül vibráló, életigenlő színről van szó. A piros szín egy energiabomba!

Hogy ne legyen egyhangú a rojt, kapott 1-1 szép, színben hozzáillő gyöngyös is.

Bordó rojtos fülbevaló a Webshopban!

DSCN0623

DSCN0624

DSCN0625

DSCN0626

Zöld

A zöld szín tökéletes ellentéte a pirosnak – ez nyugalmat, harmóniát áraszt, a természet nyugatató hatását, nyugalmát jelképezi. Szinte látom, hogy egy zápor után ilye nszínűvé válik a természet 🙂 …

Ő egyébként egy finom, zöld színű achát gyöngyöt kapott, ugyanis az achát színe tökéletesen passzolt a fonal színéhez.

Zöld rojtos fülbevaló a Webshopban! 

DSCN0627

DSCN0628

DSCN0629

DSCN0630

DSCN0631

Fekete 

A fekete (számomra) a legtökéletesebb szín – hiszen magába foglalja az összes többi színt. A fekete megnyugtat és átölel, bársonyos mélysége ellazít. A fekete minden színhez illik, gyönyörű összhatást kelt akár fehérrel, naranccsal, lilával, zölddel, és még sorolhatnánk a végtelenségig 🙂 … Erről a színről oldalakat képes lennék írni 🙂 …

Erre is került egy-egy szép, fekete gyöngy, ami fényességével garantáltan odavonzza a tekintetet.

Fekete rojtos fülbevaló a Webshopban!

DSCN0632

DSCN0633

DSCN0634

DSCN0635

DSCN0636

Észrevettétek az új hátteremet a szépségek mögött? 🙂

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦ YouTube 

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦