(Újra) Életmódváltás

Kedves, drága és hűséges olvasóim! Bizonyára ti is észrevettétek, hogy nagyon nyögvenyelem mostanában a blogolást és ennek okát magam sem értem, ismerem. Valahogy elkezdtem befelé zárni, már nem akarom minden gondolatomat, ötletemet megosztani a nagyérdeművel, és magam sem értem, hogy miért. És akkor jönnek azok a percek, amimkor rámtör, hogy jó lenne újra blogolni. Most is egy ilyen pillanat jött el.

Ezelőtt kb. 3 éve egy nagyon klassz kis életmódváltást vittem véghez – elkezdtem “clean” (=tiszta) kajákat enni, sokat bicikliztem és futottam. Utána elköltöztem ide, Tatára, ahol először anyóséknál laktunk. Ezalatt az idő alatt teljesen magam mögött hagytam ezeket a jó tulajdonságaimat – bepunnyadtam, nem figyeltem a táplálkozásomra, stb. Meg is lett az eredménye, jó pár plusz kiló felszaladt, 3számjegyű lettem kilóban, aminek nem kellett volna megtörténnie – ha ügyes vagyok. 3 évvel ezelőtt egy tök jó úton indultam el, amit többször megpróbáltam ismét járni, de sosem volt elég időm, erőm, kitartásom folytatni.

Aztán eljött a múlt hét eleje. 24-25-én (pontosan nem emlékszem melyik nap is fogalmazódott meg bennem) úgy döntöttem, hogy ha már ennyi “csodaliszt” van a lisztes fiókban ideje lenne visszatérni a jó útra, és VÉGRE megint jól enni és jól lenni ezáltal. Mert bizony az ember megérzi, hogy mi jó és mi nem jó neki, ezzel én is így voltam anno.

Aki követ az Instagram-on az tudja, hogy nagyon szeretem Szafi termékeit – leginkább azért, mert kegyetlen egyszerű őket elkészíteni. A mai ebédem Szafi Free pizza volt, aminek a tésztájához nem is kell más csak a lisztkeverék, egy kis almaecet/citromlé és víz. Ismer valaki ennél egyszerűbb tészta-receptet 🙂 ?

Azt tudnotok kell, hogy én hiszek a paleo-ban. A linkelt régi posztban leírtam azt is, hogy szerintem ezt ésszel kell csinálni, és nem kell túlzásba esni, pl nyers húst enni 🙂 . Számomra a paleo nem jelent mást, mint azt, hogy “clean” ételeket egyek – természetes, mindenféle mesterséges ízfokozó, káros anyagtól mentes ételeket szeretnék enni. Ez nem azt jelenti, hogy havonta egyszer nem fogok enni nagymamám vagy épp a Kedves anyukájának rántott husijából (itt most sok paleozónál biztos kiverem a biztosítékot), de én sajnos vagy nem sajnos olyan vagyok, hogy nem akarom, hogy mindenki fejre álljon azért, mert hoztam az életemmel és az étkezésemmel kapcsolatban egy drasztikus döntést.

Egy hét telt el, szépen sütöm magamnak a zsemlét, már másodszor sütöttem palacsintát X) , ma pedig pizza is készült. A paleo/clean étkezés nem azt jelenti, hogy innentől fogva az ember csak szénát fog enni, meg mindenféle “furcsa” dolgot, hanem azt jelenti, hogy kevesebb dolgot vesz meg készen a boltban és inkább saját magának csinálja meg otthon, amit csak tud. Kicsit tudatosabb, kicsit kevésbé fogyasztó-orintált (bár tudom, erről is sokmindenkinek megvan a véleménye) élet ez.

Bármennyire is furcsa, a végső döntésemben két ember inspirált.

Az egyik Cathreen, aki a saját blogján rendszeresen beszámol a saját ereményeiről, módszereiről, és akit most hihetetlenül irigykedve nézek. Mégpedig azért irigykedem, mert hamarabb elkezdte ezt, és ezért sokkal előrébb jár már az úton, mint én. Bolond voltam, tudom, hogy eddig halogattam a dolgot, hogy kifogásokat kerestem, de sajnos ilyen esendő egy ember vagyok. Nincsmentségemrá.

A másik “ember” pedig Denisz. Jól olvastátok, a nyuszim, igen. És nem, nem ment el az eszem 😀 . Az állattartás felelőssége és ezáltal ez a kis rosszcsont arra inspirál, hogy még közelebb kerüljek a természethez és a természetes dolgokhoz. Ezért van az, hogy lassan nem férnek a virágok az ablakpárkányba, ezért van az, hogy már szinte teljesen öko dolgokat használok a takarításban, háztartásban (egyetlen kivétel a mosás, de annak is utána fogok járni!) és végül eljutottam oda, hogy kicsit az étkezésben is “zöldebben” gondolkodjak. Az állatok még az ilyen vén lovakat is, mint én arra inspirálnak, hogy jobbak legyünk – sokszor eldöntöm, hogy úgy kéne élnem, mint a kutyák, macskák vagy nyulak. Örülnek, hogy élnek, semmin nem bosszankodnak, semmin nem agyalnak, és csak úgy ontják magukból a szeretet.

 

Mint fentebb írtam odavagyok a Szafi-s termékekért. Van Free és Reform termékcsaládból is jó pár alapanyagom, ha megengeditek, akkor ezekről írnám le a véleményemet.

Nem sokszor rendeltem eddig, 2 év alatt összesen 3x vagy 4x, igaz ilyenkor mindig több terméket (hogy legalább szállítási díjat ne kelljen fizetni XD ). Amikor ismerkedni kezdtem a paleoval, akkor elsőre megriadtam, hogy mennyi, de mennyi mindent kell egy-egy recepthez beszerezni. Erre lett jó megoldás a Szafi által készített termékek, ahol ugyebár már előre megvan a lisztkeverék és csak néhány plusz alapanyagot kell hozzáadni.

Pont ezért a legelső alkalommal csak Free liszteket vettem. Ezek óriási előnye, ahogy már fentebb is írtam, hogy kb. almaecet/citrom és víz kell csak hozzájuk, és persze keleszteni se kell őket. Ez számomra külön öröm, ugyanis a kezem nagyon hajlamos az ínhüvely gyulladásra, így a dagasztás számomra megerőltető és fájdalmas. Elsőre nem mertem sok lisztet beszerezni, csak Karobos piskótakeveréket (úgy voltam vele, hogy édességből nálam bármi jöhet), pizza lisztkeverék (pizzából a rossz pizza is jó pizza) és a ropogós hajdinás kenyér lisztkeverék. Egyedül az utolsó volt az, ami nem nyerte el a tetszésemet, ugyanis borzalmasan éreztem a hajdina ízét, és még ma is érzem. Ezért ezt a lisztet a pizzához szoktam elhasználni, fele-fele arányban keverem ki belőle a tésztát, és a feltéteknek köszönhetően nem is érzem a mellékízt.

A második rendelésemkor már picit összeszedettebb voltam, és már mertem paleo/reform liszteket is venni – ezekhez ugyanis több dolog kell, mint a free lisztekhez – pl. tojás, cocomas, magtej, stb. A rendelésem úgy adtam le, hogy összeírtam néhány recept hozzávalóit és végül megrendeltem őket. Ekkor ismerkedtem meg a nyújtható édesliszt keverékkel, aminek kellemes kókuszos íze van, a szénhidrátcsökkentő lisztkeverékkel, aminél szerencsére semmilyen mellékízet nem érzek, a bambuszrost lisztkeverékkel és a cocomas kókusztejszínnel, amelyek sok recepthez kellenek plusz hozzávalóként, a kókusz alapú tejbegrízzel, aminek szintén van (mily meglepő módon) egy kellemes, kókuszos utóíze, de tényleg nagyon hasonló az állaga a tejbegrízhez, illetve a bolognai alappal, amit azóta többször is újrarendeltem, mert valami isteni finom, pont az az ízvilág, amit szeretek 🙂 …

Harmadik rendelésemkor egy apróbb hiba miatt elfelejtették a szállítási költséget levonni (ingyen lett volna, de véletlen felszámolták), írtam az ügyfélszolgálatnak és teljesen korrektek voltak, azonnal kérdezték, hogy visszautalják-e a pénzt vagy hűségpontokban kérem, tehát az is biztos, ha valami galiba van a rendeléssel, akkor segítőkészek és hamar van megoldás náluk. Ezt a rendelést egyébként azért “kellett” leadnom Karácsony előtt nem sokkal, mert tesómnak innen rendeltem egy japán, gyönyörűszép teázó szettet, amit azóta is imád és használ 🙂 . Néhány fentebb írt lisztet újrarendeltem (pizza lisztkeverék, bolognai alap :3 ), de ezek mellett került még be újdonság a kosaramba – por és kristályos eritrit, ugyanis ezeket egyik helyi boltban sem találtam, Free világos puha lisztkeverék, ami kenyérként/zsömleként nem lett kedvencem, de isteni finom pitának, Reform fánkkeverék, amit azóta se próbáltam ki, mert rengeteg tojás és tojássárgája kell hozzá, és persze sosincs itthon annyi tojás, amikor meg van, akkor elfelejtem, hogy jó lenne kipróbálni ezt a fánkot XD , Reform étcsokoládés muffin lisztkeverék, amiből tényleg isteni finom muffint lehet csinálni, pofonegyszerűen, Free palacsinta lisztkeverék, amit egyszer próbáltam ki, és akkor borzalmasan szakadt, ezért hagytam a fenébe, bár egyik ismerősöm írta, hogy neki soha semmi baja nem volt ezzel a liszttel, neki “jól működött”, szóval valamit én ronthattam el 🙂 .

Végül, de nem utolsó sorban a negyedik rendelésem nem olyan rég adtam le, és itt is volt pár dolog amit újrarendeltem (bolognai, cocomas) azért került néhány újdonság is hozzám ezáltal. A kakaós zabpudingot egyszer próbáltam ki, “magában”, a recept is gyümölcsökkel ajánlja, és bár nem volt rossz, én nem szeretem a sima csokipudingot se, barackkal, eperrel isteni finom lehet, legközelebb úgy is fogom enni. A ch csökkentett paleo kenyér és péksütemény liszt óriási kedvencem, abból sütöm folyamatosan a zsemlét – nagyon jó vele dolgozni, és abszolút nincs semmilyen mellékíze, pihepuha, imádom! Végül, de nem utolsó sorban a Reform palacsinta lisztkeverék szintén nagy favorit, ugyanis már kétszer is sütöttem belőle palacsintát, hihetetlenül jó, mellékízmentes, tökéletes 🙂 !

És hogy akkor mit is eszek egy nap? Mondhani mindent. Reggelire általában a Reform péksütemény lisztből sütött zsemlét (Párom szerint inkább “lepények 😀 ), megtöltve minden jóval (felvágott, paprika, búzacsíra, paradicsom, stb.), tízóraira egy kis fahéjas/kakaós reform palacsintát finom baracckal, ebédre pitát megtöltve grill csirkemellel, humusszal, zöldségekkel vagy épp Free pizzát, aminek a szósza fűszeres paradicsompüré, és amire mindenféle jóság kerül szintén, vacsorára pedig azt, amihez épp kedvem van – zsemlét, pizzamaradékot, pitamaradékot, vagy épp zsemléből készült melegszendvicset. Próbálok odafigyelni, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt egyek (ebből sokszor Deniszke is kap, rosszabb ő mint egy pitiző kutyus, a múltkor paprikát ettem melegszendvics mellé, és láttam a szemein hogy egy világ dől össze benne, hogy ő nem kap a paprikából :)))) ), illetve arra is, hogy minél kevesebb dolgot kelljen rendelnem és vennem. A bevásárlás során (mivel jól bespájzoltam lisztekből Szafinál) jóformán csak zöldségeket, gyümölcsöket, tojást és husit kell venni, így jóval kevesebbet szoktam fizetni, mint korábban. Persze a liszteknek megvan az ára, de pont azt beszéltük a fentebb említett ismerősömmel (akinek sikerült a Free palacsinta), hogy a múltkor a helyi GLC-mentes boltban néztem egy pizzakeverék 3000 forint körül volt, a Free pizzakeverék 1700 forintért beszerezhető. Sajnos egyik liszt sem olcsó, más márkákból sem, és én ezt a Szafi liszteket találtam a legmegfizethetőbbnek és legegyszerűbben elkészíthetőnek.

És mi egy hét eredménye?

Egy hét alatt nem vár az ember csodát, főleg, hogy nem bírtam ki és pl. ettem két gombóc árusított (=nem paleo és házikészítésű) fagyit is a kánikulában, de így is 2-3 kiló mínusszal számolhatok már. Nyers leszek most, de nem tudok másképp írni, csak nyersen és az igazságot leírva. Sokkal kisebbnek látom a hasam és a tokám, sokkal “könnyebbnek” érzem magam. A körmöm nem törik, erősnek érzem, és talán valamivel kevesebb is a pattanásom is. Üdítőt korábban sem ittam túl sokat, most is inkább vizet iszok, ha nagyon unom akkor szoktam 1-2 pohár citromos vizet meginni, vagy épp epres zöldteát. Ha nagyon ügyes és pro lennék, akkor ezeket is magamnak készíteném el, de annyira ízlik a bolti verzió, hogy a saját jeges teámat pl. nem tudom meginni 🙁 . Nekem a “házi” tea az meleg, hidegen valahogy nem tudom elfogyasztani, így ezen a részén még dolgoznom kell a dolgokon…

Szerencsésnek érzem magam, hogy nincs ételallergiám, kivéve ugye a laktózérzékenység, így nyugodtan válogathatok a Free és a Reform lisztek között, attól függően hogy épp mit van kedvem enni 🙂 .

Drukkoljatok nekem! 🙂 Jövő héten tervezek biciklit venni, remélem végre összejön 🙂 . Az a terv a kedvessel, hogy gyalog megyünk el, megvesszük és hazatekerünk a bicóinkkal, de 40 fokban nem szívesen gyalogol az ember, illetve zuhógó esőben sem kivitelezhető a dolog…

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦

Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦