Képzeljétek, nagy örömömre és meglepetésemre díjat kaptam ^^! Az Aki a szerelembe szerelmes blog bloggerínája, Hajni gondolt rám, és ezúton is szeretném neki megköszönni, nagyon jól esett 🙂 ! A díjat már nem most kaptam, de ugye pont abban az időszakban jött, amikor begyulladt a kezem, meg csőstül jött aRead More →

Nos, ez amolyan “közös” ajándék nekem és nektek, ugyanis én már régóta szerettem volna Hírlevelet a blogra, és végre lett rá lehetőségem, hogy meg is valósítsam 🙂 ! A hírlevélre feliratkozni vagy a fenti menüből, vagy pedig a Tovább gombra kattintva tudtok, a poszt második felében 🙂 ! Hogy mireRead More →

Talán ti már el is felejtettétek, no, meg én se vittem túlzásba a promózását, de kb. egy hónapja megosztottam veletek egy Kérdőívet (itt a blogon és a FB oldalon) , amelyben pár kérdésre kellett válaszolnotok a bloggal és az ékszerekkel kapcsolatban. Gondoltam most írok róla egy kis összegzést, mert olyan sok-sokRead More →

Írtam nektek, hogy a Nap bloggere leszek – vagyis voltam – szombaton, aminek egyik lényege, hogy a facebookon különböző kérdéseket tesztek fel nekem, én pedig azokat megválaszolom. Először is, nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, nagyon tetszettek ^^, és bár volt, hogy több kérdés egy hozzászólásban érkezett, gondolom nem baj, haRead More →

Nem tudom tudjátok-e, de a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége csoportban meghírdettek egy “játékot”, ahol egy-egy napra lehet jelentkezni nap bloggerének. Ennek a lényege az, hogy egy bizonyos napon bárki bármilyen kérdést feltehet neked, és arra válaszolsz egy posztban. Elég izgalmas feladat, és képzeljétek, én leszek HOLNAP, vagyis szombaton (11.14)Read More →

Kedves Olvasóim! Arra kérlek most titeket, hogy szánjatok rám és a blogra kb. 5 percet, ami idő alatt kitöltitek ezt a rövid kérdőívet 🙂 ! Mint ti is tudjátok, több mint 5 éve írom a blogot, nem is olyan rég átköltözött egy új felületre, egy új arculatot kapott, stb. Érdekelne,Read More →

Drága olvasóim, drága követők, és drága idetévedők! Bizony, bizony, aki követ Facebookon az már tudja, hogy mit tervezek bejelenteni (meg az is, aki elolvasta a címet). Elköltözött a blog, egy új helyre, egy új felületre. Mostmár nem bloggeres lány leszek, hanem “WP-s”, saját domain névvel, sőt, saját webshoppal is! Igaz,Read More →

Boldogan jelentem, hogy jó hosszú várakozás után elindult végre a webshop, olyannyira, hogy már kerültek is fel ékszerek 🙂 ! Eddig 4 kedvencemet láthatjátok itt, három gyönyörű orientál fülbevalót és egyik legkedvencebb nyakékemet, chokeremet. Mind mind rátok várnak, hogy elvigyétek őket haza 🙂 !

Sokat gondolkodtam rajta, hogy létrehozzak-e egy ilyen ask.fm-es profilt, hiszen sok bloggernek van, egy nagyon jó kis kommunikációs csatorna, ha jól használják (mert lehet persze a “hülyeség” színtere is…). Szóval, én inkább amolyan veletek való kommunikációs csatornának szánom 🙂 . Remélem írtok majd, kérdeztek majd, hogy minél több kérdésre tudjakRead More →

Már elég régóta terveztem egy ilyen vagy legalább hasonló bejegyzést, csak hogy megmutassam, ha postai úton kértek tőlem valamit, azt én a lehető legnagyobb biztonságban indítom útjára 🙂 . Lássuk csak akkor, hogy mit is jelent ez! A blogon nem szoktam árakat feltütetni, sőt, azt se ha egy ékszer márRead More →