Már csináltam néhány Polyvore összeállítást, de még mindig elég béna vagyok benne 😀 , szóval nézzétek el nekem! Ezen a napon most különböző alkalmakra kell különböző polyvore szetteket összedobnom… Hát… sose voltam egy nagy divat-szakértő (még szubkultúrákon belül se), mindig azt viselem ami épp jólesik… De azért megpróbálok nektek valamiRead More →

2010 nyár elején kezdtem el blogolni. Emlékszem, néhány nappal voltam a szóbeli érettségi előtt, és már hetek óta motoszkált bennem, hogy mi lenne ha belefognék, és elkezdenék írni? Úgy voltam vele akkor, hogy oké, először essünk túl az érettségin, utána elkezdek írni, mert hát miért is ne? És akkor megnéztem aRead More →

Kicsit átalakítom ezt a kérdést, ugyanis szerintem halál unalmas, legalábbis az én esetemben mindenképp – nincs semmi extra a tárolási szokásaimban – ruhák a szekrényben jól felzsúfolva, ékszerek meg ékszertartóban (más kérdés, hogy ez egyébként az ország 3 különböző pontján ugyanígy van, hiszen a cuccaimat 3 különböző helyen tartom…). Szóval,Read More →

Nem is igazán most futó, sokkal inkább “félbemaradt” projektről van szó. Szerettem volna ugyanis kíísérletezni az üvegcsébe zárt galaxissal, amiről elég sok DIY videót néztem meg a neten, és vagyok olyan újító szellemű, hogy azt gondoltam, na, majd kitalálom én itt a spanyol viaszt… Hát, nem jött össze 😀 …

Örülök ennek a feladatnak, ugyanis gondolkodtam már azon, hogy kellene valami ilyesmiről írnom, hátha valakit érdekel 🙂 … Nem mondom, hogy marha érdekesek a módszereim, inkább amolyan “műhelytitkokról” lenne most szó.

Anno, a régi MGC-ben viszonylag sok találkozót szerveztünk, és elég sokon részt is vettem – mára ez eléggé megváltozott, meglehetősen “antiszociálissá” váltam ilyen téren, ráadásul pár emberen kívül nem is igazán ismerem azokat, akik itthon Goth Találkozókra járnak … De most a feladat megkívánja, szóval, íme egy képzeletbeli találkozó szervezéseRead More →

Remélem nem bánjátok, de úgy döntöttem, hogy összevonom a 4. és 5. napot, mert szerintem simán bekerülhet egy bejegyzésbe. A két nap feladatai: 4. nap – Mutasd meg, mire spórolsz most! Riassz el mindenki mást, nehogy lecsapjon rá, mielőtt neked sikerülne  🙂 5. nap – Írj néhány dolog, amit aRead More →