Azt hiszem az első lépésem az lenne, hogy összehozom az összes arra érdemes embert egy helyre, és velük beszélgetnénk, itókáznánk, ennénk, hülyéskednénk, kisállatokat simogatnánk és ölelnék meg, szórakoznánk, egyszóval jól éreznénk magunkat. Rájönnék közbe, hogy milyen rossz hogy egyes emberekkel “kevés” időt töltöttem, és milyen nagy hiba volt hogy egyekre pedig túl sokat “pazaroltam” … De persze az ilyesmit is csak utólag látja az ember.
Utána szerintem a Kedvessel kisétálnánk egy parkba, leülnénk egy padra, a vállára hajtanám a fejem, s várnánk hogy felrobbanjon a föld. Vagy más egyéb megszűnési módszerrel véget érjen az élet.
Picit depresszív lett ez a bejegyzés, ezért íme néhány cuki tengerimalac 🙂
