Biztos ismerős mindenki számára az a jelenet, hogy nagy sütés-főzésnél anya, nagymama, nagynéni vagy akármelyik másik nőrokon fogja magár és előveszi az ezer meg egy éves recepteskönyvét, ahová már “lánykora” óta gyűjtögeti a recepteket…
Valami ilyesmi vett rá engem is arra, hogy elkészítsem (vagy elkezdjem) a saját kis recepteskönyvem írását. No, meg persze az a szörnyű felismerés, hogy bizony főzni is lehet tudni felejteni! Mert bizony, mióta a kedveséknél lakom, tehát lassan egy éve, olyan kényelmes dologban volt/van részem, hogy minden nap a Kedves anyukája főz. Előtte, mikor dolgoztam, vagy menzán étkeztem, vagy nagymamám főzött nekem is (ő minden nap főz), és csak nagyritkán szorultam rá arra, hogy főzzek, de azzal még nem is volt olyan nagy probléma. Most azonban, hogy másfél-két évnyi “henyélés” után újra felbugyogtak bennem a vágyak, hogy főzzek (ezelőtt, mikor Szegeden laktam ugyebár szinte minden nap főztem, sütöttem…), rá kellett ébrednem, hogy béna lettem ismét, egy csomó receptet – amiket korábban fejből tudtam -, elfelejtettem. Szomorú történet ez, de igaz…
Szóval hát, e két esemény hatására úgy döntöttem, hogy lejegyzem receptjeim egy kis füzetbe, amit majd 30-40 év múlva én is fakanállal a kezemben fogok forgatni, és amin az unokáim majd csodálkoznak, hogy miért olyan tépett, miért olyan zsírfoltos, és miért néz ki úgy, mintha épp a kutya szájából húzták volna elő 🙂 …