Azt hiszem most egy szokatlanul személyes posztot pötyögtem be, de egyszerűen muszáj volt kiírnom magamból…
Hát, ismét eljött ez az idő… Immáron másodszor az életemben. Totál bemajréztam, azt se tudom mi van, ki vagyok, hol vagyok.
10 perccel ezelőtt teljesen jól voltam. Aztán – ahogy ez lenni szokott – egyik percről a másikra beléphasított a para.
Totál hülye vagyok. Üres a fejem. Tényleg nem tudom mi van. Vagyis hogy hogy kezeljem a helyzetet.
Szakdoga már majdnem kész. Nagyjából 3 oldal, plusz a kutatásom, esetleg egy lezárás, az is max 2-3 oldal. A határidő meg bő egy hónap. Simaliba. Legalábbis ezzel próbálom magam nyugtatni.
Zévé tételeket is most küldték meg… Az meg ki tudja mikor lesz? Először a szakdogát kell leadni, majd jönnek a zévé-felkészítők, oda is szépen be fogok járni, nagyjából mint a suliba is. De mégis. A gombóc akkora a torkomban, hogy nyelni nem tudok.
Totál hülye vagyok. Üres a fejem…
A mondatok akadoznak, a világ leghülyébb szópárjait írom le. Mindent túlbonyolítok ezerrel… A mobilinternet szót próbálom halál bonyolultan megfogalmazni… “Az hogy hangzik, hogy “Ezen kívül a mai okostelefonokkal ugyanolyan könnyen csatlakozhatunk az internethe (akár wifi-n, akár mobilszolgáltatónk által elérhető internetes szolgáltatás által), mint egy számítógéppel, de ezek az eszközök mindig ott van a gyermek zsebében”?” “Miért nem írod csak azt, hogy Mobilinternet?”. Persze nem ez az egyetlen példa, majdnem minden második mondatban írok egy ilyen csodát.
25 múltam. Egyszer már végigcsináltam. Igaz, az “csak” BA volt, ez meg MA…
A mellkasomra őrült súly nehezedik, alig tudok lélegezni, mintha egy elefánt ülne rajtam. Vagy két elefánt inkább.
Totálpara.
Utálom. Miért kellett nekem ezt elkezdni?
Kikészít az egyetem…
Nagyokat lélegzek, elkezd múlni a para-roham, bár a gombóc megmarad, meg egy kicsit az elefántok nyoma is.
Én akartam ezt. Senki nem kényszerített. Tudtam (sejtettem), hogy mit vállalok. Zévé előtt megint jön a reflux, meg az állandó hányinger, meg persze az orvosi jótanács, hogy kerüljem a stresszt az életemből. Kerülném én, de a napok megállíthatatlanul pörögnek, a kiváltó ok, vagyis okok, pedig egyre közelebb érnek.
Francosmiska belé…
Ki is akarta ezt? Ja, igen, persze, én…
Leülök inkább a gép elé, és megnyitom a “Szakdolgozat 2016” dokumentumot. Gyors átfutás a ráhangolódás kedvéért. Kitörlök pár szóismétlést. Nem, nem egy bekézdésen belül van szóismétlés, hanem egy mondaton belül. Egymás egymás után után. Mint aki totálhülye.
Aztán meglepődök. Jééé, én ilyen okosat is tudok írni?
Ja, nem… Idézet… Pedig majdnem összejött.
Nyugtatom magam. Az előzőt 1,5 hónap alatt írtad, kérdőíves kutatással együtt. Ez már lassan fél éve készülőben van.
Előző zévére két hét alatt készültél fel, és ott még felkészítő óra se volt… Mit is izgulsz akkor?
Ja, ha nem sikerül, akkor … akkor mi van? Ha ott dobják vissza a szakdogádat? Ha olyan tételt húzol, hogy köpni-nyelni nem tudsz? Akkor? Akkor imádkozol, hogy olyanok üljenek a bizottságban, akik nem értenek hozzá… Mint BA-n. Egyik tételhez sem tudtak hozzászólni, hiába tanított mind, mégsem az ő tárgyuk volt egyik se.
Muszáj megállni. Megpihenni. Levenni a szemüveget az orromról, hogy kicsit megmasszírozzam a szemem, és megropogtatom a hátam, hogy frissüljön a testem.
Megint vígasztalom magam. Most azzal, hogy lassan vége. Hogy mindjárt itt a zévé. Nem jön össze, para-riadót fúj ismét a testem, az agyam pedig felrobban. Kívülről sok nem látszik, de a robbanás azért lehet hallatszódott.
Egy évvel ezelőtt hasonló para-sokk fogott el, igaz, az csak egy sima vizsgaidőszak volt. Ki voltam merülve, az agyam nem akart fogni… Elkezdtem festeni. Még maradt egy csomó vásznam, lehet legalább mire festeni megint. Lehet zévé előtt megcsinálom a “különállóképek, de egybe egy nagy képet tesznek ki” tervemet? Vagy a pillangós képem újrafestem?
Hát, majd kiderül.
Én választottam, én akartam. Ezt mantrázom, azt erősíti bennem, hogy saját sorsomnak én vagyok a kovácsa. Akkor is, ha mégsem.
A kezeimből kicsúszott dolgokat képzeletben újra összepakolom.
Nagy lélegzet. Elefántoknak már nincs nyoma.
Kizárni a dátumokat, kizárni a külvilágot, kizárni mindent, csak írni, és más, szép dolgokra gondolni.
Mert meg fogom csinálni. Be fogom fejezni. A szakdogát is, a zévét is, és a szakot is. Mert eldöntöttem, hogy meg akarom csinálni, nekikezdtem, hát be is fejezem!
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦ YouTube ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦