Posted on Hozzászólás most!

Hogy mi van velem? Egy kis beszámoló

Rettenetesen eltűntem az utóbbi időben. Annyira, hogy ugyanilyen rettenetesen szégyellem is magam miatta…

Hogy mi van velem? Augusztus 7-e óta csinálom a nagygyakorlatomat a gyermekjóléti szolgálatnál. A munka fizikailag nem megerőltető – de lelkileg néha kegyetlenül. A legdurvább napom az volt, amikor egy nap 8 olyan helyre is kivittek, ahol a család rettenetesen mély szegénységben él. Ezt értsétek úgy, hogy döngölt föld a “padló”, 8 ember alszik 3 ágyban, és a “ház” valójában egy szoba, amit valamikor disznóólként használtak. Ha nyolc ilyet látsz egy nap… Nem kellemes… (3 hétig csak cuki kiskutyákról nézegettem képeket 😀 )

Nyáron szociális alapú gyerekétkeztetés van, ott is jártam. 450 adag/nap, ez azt jelenti hogy fél11-től 1-ig folyamatosan jönnek ételessel és viszik a kaját. Van, aki csak egy adagot (gyerekek után jár), van aki 8-at. Pörgött az élet rendesen, persze ott is írtuk folyamatosan a forgalmi naplót, jelenléti ívet, pótlistát, mindent. De legalább jó a hangulat, a gyerekek aranyosan mosolyognak, páran kergetőztek is, amíg várni kell.

Szerkesztettünk már szórólapokat is, elég királyak lettek 😎 …

Ettől a héttől kezdve “át vagyunk adva” pár másik intézménynek is, hogy lássuk azokat is, ne csak a gyerekvédelem részével ismerkedjünk meg a rendszernek. Lesz itt minden, mint a lengyelpiacon – gyámügy, polgármesteri hivatal, családok átmeneti otthona, cigány kisebbségi önkormányzat, iskolák, talán kettő is.

Ma délelőtt az átmeneti hajléktanszállón voltunk. Körbevezettek minket, megnéztük a két hálószobát, a rengeteg dokumentációt (mert hogy papírgyártás az van ám, nem is kevés, mindent 6xor le kell dokumentálni), és egy 50 éves férfival is beszélgettünk. Először beszéltem/beszéltünk teljesen “szabadon”, felügyelet nélkül, klienssel (lehet ez most nem tűnik olyan nagy dolognak, de nekem az volt :))) … )! A sorrend nem úgy ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva (elméletileg a kezdetektől , napjainkig kéne haladni…), inkább a szavaira reagáltunk. Egyébként a férfi egy nagyon rendes, szimpatikus koma volt. Kicsit sajnálom is, hogy ilyen helyzetbe került. Azért lett egyébként hajléktalan, mert az anyjával élt, egy olyan házban, amit az anyja a TSZ-től kapott. Mikor az anya meghalt, nem maradhatott tovább a házban, mennie kellett. Egy évig élt az utcán, akkor tudta meg, hogy van itt hajléktalanszálló, másnap be is költözött. Azóta ott él.

És hogy a kontraszt tökéletes legyen – ma délután testületi ülésen voltunk. Vicces hogy délelőtt még egy hajléktalan úrral beszélgettünk, aki arról beszélt, hogy örül ha tud venni egy kis párizsit meg kenyeret, délután pedig azt figyeltük, hogy hogyan veszekednek egy gyönyörű teremben 93 millió forintnyi tartozásról. Jó kis kontrasztok.

És ha épp nem a “melóban” vagyok, akkor szakdolgozatot (próbálok) írni, Szegeden suliban ülök, vagy a páromat ölelgetem :3 …

És az alkotás?

Zéró 🙁 … Bevásároltam egy csomó alapanyyagból, és nincs időm, erőm alkotni amikor hazaérek. pedig van jó pár fényképezni és eladni való, de mire hazaérek (és eszek) már kezd sötétedni, nem jó fényképezni :S … De hátha a hétvégén már több szerencsém lesz! 🙂

Névnapomra pedig tesómtól egy gyönyörű könyvet fogok kapni, amit majd szintén bemutatnék nektek ^^! Sőt, lassan írok egy 30 napos kihívásról is 😉