30 napos fűzőkihívás – 1. Mivel keltették fel az érdeklődésedet a fűzők?

A felhívás itt olvasható – Link

Hogy pontosan mikor, azt az én koromban lévő “vénség” már nem tudná megmondani, minden esetre lassan talán 10 éve is volt annak, hogy hatalmasakat sóhajtozva fűzős képeket böngésztem neten. “Ha sok pénzem lenne…” felkiáltással képzeletben milliókat költöttem, esténként pedig csukott szemmel jártam körbe az “új”, sosemvolt és talán sosemlesz fűzőim tömkelegét.


Hogy miért is sóhajtoztam és sóhajtozok még ma is úgy mint egy 12 éves?

A lelkem a fűzők által kölcsönzött hihetetlen nőiességért epekedik. Mert ezt imádom bennük a legjobban – a gyönyörű alak, amit csinálnak vagy kiemelnek, de nem elhanyagolható az sem, hogy többségük szép, “drága” anyagból van, és nem kevésszer csipkével van díszítve :3 …

Be kell valljam, hogy fűző rajtam már rettenetesen régen volt 🙁 … Sajnos az utóbbi időben 8-9 órám is volt naponta az egyetemen, és ennyi időn keresztül már minden kényelmetlenné válik, nem hogy egy fűző. A gyakorlatom idején meg biciklivel járok, hát, még nem próbáltam, hogy milyen lehet fűzőben bicózni, de majd lehet egyszer megpróbálkozom vele 🙂 …

Egyébként indult nemrég egy ‘Corset Fitness’ nevű csoport facebookon, ahová én is csatlakoztam, ha időtök engedi nézzetek rá ^^! Link