7. nap: Szoktál olvasni? Mik a kedvenc könyveid?

Örömmel jelentem, hogy a tegnapi nap folyamán leállamvizsgáztam, és ismét sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat (2xer kellett védeni, volt egy elővédés és egy “rendes”). Ennek eredményeképp egy jeles diplomával rendelkező szociálpedagógus és gyermekvédelmi szakértő lettem :))) , aki februárban át is veheti a diplomáját ^^!

De most térjünk rá a feladatra, amit picit elhanyagoltam az elmúlt pár napban (de legalább megérte tanulni ^^!)

Igen, szeretek olvasni. Más kérdés, hogy az elmúlt időszakokban kevés időm volt szépirodalmat, inkább szakirodalmat olvasgattam. Rengeteg könyv sorakozik a polcomon, akik csak arra várnak, hogy elolvassam őket 🙂 …
A legutolsó két könyv, amit elolvastam nem más volt, mint Beatrix Potter – A két rossz kisegér kalandjai, és a Nyúl Péter kalandjai. Hát, igen, tagadni se tagadhatnám hogy egy viktoriánus kisgyerek veszett el bennem … 😀 Egyébként nagyon tetszett mindkét könyv, egyiket a kedvesemtől, a másikat tesómtól kaptam Karácsonyra ^^ … Picit mindketten meglepődtek, hogy gyerekkönyvet kérek, de végül csak megkaptam tőlük 😀 …
Ezen kívül van még pár könyv, amikbe belekezdtem, de még nem olvastam végig őket:
– Georgij Vlagyimov – Hűséges Ruszlán; valószínűleg újrakezdem, mert az első 5-10 oldalnál járhatok benne ^^” …
– Orosz Erató; igaz nem könyv, novelláskötet, de itt is van még pár novella, amiket még nem olvastam el 🙂 …
– Roy Porter – A téboly; kb. a felénél járhatok, nem tudom miért hagytam abba, de mostanában valahogy nem akadt a kezembe hogy tovább olvassam :-/ …
– Jeannine Davis-Kimball – Harcos nők; ebbe is belelapoztam már párszor, de jó lenne elejétől a végéig kiolvasni 🙂 …
– Kokology; érdekes pszichológiai tesztek gyűjteménye japánból. Jó párat megcsináltam már, de még van 1-2 amik még várnak rám :)))
És van még pár könyv, akiket szintén Karácsonyra kaptam, de még nem időm beléjük lapozni se 🙁 :
– Charles Rojzman – Együttélés és társadalmi terápia; na, igen, ez már csak ilyen szakmai ártalom :)))) … Naná, hogy érdekel, aminek csak icipici köze is van akár a pedagógiához, akár a szociológiához, akár a pszichológiához ^^ … Nagyon érdekel ez a könyv, alig várom hogy elkezdjem olvasni ^^!
– Jonas Jonasson – Az analfabéta, aki tudott számolni; Nagynénéméktől kaptam ezt a könyvet ajándékba, ők se ismerték, én se hallottam még róla ezelőtt, de érdekesnek tűnik, főleg hogy ezelőtt – ha jól emlékszem – sosem olvastam még svéd írótól semmit ^^” … Vagy nem önszántamból 😀 ! Egyébként állítólag baromi jó humorú kis írás 🙂 …
Ezen kívül vár még rám két cikk, mindkettő a Rubicon 2013/9-10-es számából ^^
– Klaniczay Gábor – Szubkultúra, Ellenkultúra, Underground
– Valuch Tibor – Csövesek, digók, punkok
Naná, hogy engem is egy történelmi újságban a szociológiához kapcsolódó cikkek érdekelnek 😀 …