Tippek – Tálcák

Nem éppen az az “asztalnál dolgozó” típus vagyok, csak nagyon ritkán ülök ott ugyanis, általában az ágy az én munkaterepem 🙂 … Ez így van és volt már nagyon régóta (néha ágy helyett kanapé, de az ugyanaz). Mivel azért olyankor is kell egy keményebb felület, ezért nagyon sokáig cipősdoboztetőkön alkottam, hiszen az aljukban úgyis mindig ezt-azt tároltam (és igazából most is tárolok). Mióta elkültöztem otthonról, azóta kissé nehészkes a feladatom, ugyanis nem hoztam magammal doboztetőt (mert buta vagyok… elfelejtőtött), ezért ki kellett találnom valami újat.
És hát mit ad Isten, a múltkor nyílt egy új, hatalmas, 3 emeletes kínai a környéken, ahová a Kedves anyukájával el akartunk menni körülnézni, és szerencsére sikerült is egy jó időpontot találnunk – így szereztem be őket – egy nagyobb és két kisebb pöttyös tálcát. Igazság szerint “teljesenegyszerűt” kerestem, de olyan természetesen nem volt, hát mondom akkor marad a második legegyszerűbb. Árukat viszonítva nem is voltak drágák, a nagy kb. 700 HUF, a kicsik darabja 400 HUF körül volt, tehát a három tálca kb. 1500 HUF-ba került. De szerintem megérte, szeretem őket 🙂 …


… annyira, hogy a másik kis tálca azért nem került fel a fenti képre, mert már be is van fogva a dolgozásba 🙂 … Az elkészült ékszereket hamarosan mutatom 😉