Közzétéve:

Amikor felnő egy denevér – avagy megküzdési stratégiák CorpGoth-oknak és UniversityGoth-oknak

Mert bizony eljön az az idő, amikor az ember lánya “felnő”, és a trugoth denevérből bizony CorpGoth lesz (vagy valami hasonló). Ha olvassátok a többi gothbloggert, akkor hasonló témával a napokban Annie-nél találkozhattatok [Link], illetve egy választ olvashattatok Trish-nél [Link], aki egy másik posztjában egy kicsit másik oldalról közelíti meg a kérdést [Link]. Be kell valljam, eredetileg nem akartam hozzászólni a témához, de ahogy ma felkeltem, úgy éreztem le kell írnom a saját nézőpontomat is. Nos, erről készült ez a picit hosszabb bejegyzés 🙂 .


Mikor már közelítettem a 18-hoz, anyám leült velem szembe és azt mondta “Mikor elkezdődött nálad ez a ‘fekete-korszak’, a kolléganőim azt mondták, ne aggódjak, 16 éves korodra kinövöd, és akkor majd teljesen rózsaszínben leszel, miniszoknyát fogsz hordani, stb. Van egy olyan érzésem, hogy nálad ez már kimarad”. És hát bizony valóban kimaradt ez nálam, vagy még várat magára… 🙂

Közel a fél-ötvenhez (fél év sincs és betöltöm T_T …) bizony az ember már nyugodt szívvel mondhatja, hogy ha visszatekint, akkor fiatalabb korában mennyivel másabb volt. Mert bizony azok voltunk. 10-15 év telt el azóta, mióta megismerkedtünk a goth stílussal, és talán még fel tudjuk idézni, hogy milyen érzés volt amikor először éreztük úgy, hogy ez a stílus magába fogad, átölel… Mintha hazatértünk volna. Új, hihetetlen emberekkel ismerkedtünk meg, hihetetlen módon bővült a világról alkotott kép a fejünkben, új bandákat, új alstílusokat ismertünk meg. “Babybatként” vámpírokká, vérfarkasokká akartunk válni, vagy bármi más természetfeletti lénnyé, 5 évre rá már goth modellé vagy énekesnővé, hogy mi is gyönyörűek és csodálatosak legyünk.

De jött az érettségi, szakot kellett választani, átgondolni, hogy mit is akarunk csinálni az életünkben, miből akarunk megélni. Akkor és ott jöhetett el az a pillanat, amikor az agyunkat elborító rózsaszín köd kicsit felszállt (kinél többé, kinél kevésbé). Eljött az a korszak, amikor a kényelem felülírta a szépséget – hamarabb húztunk fel egy szép inget, mint egy csipkefűzőt.

Amikor felvettek az egyetemre, arra gondoltam, hogy milyen király, végre azt csinálhatok amit akarok, végre azt húzok fel amit akarok (a szüleim, főleg apám eléggé lekorlátozták ezt, páran talán ismeritek azt a sztorit, amikor fogta és kidobta az összes fekete ruhám…), olyan csipkecsodákba fogok járni, mint még sose, olyan fűzőim lesznek, hogy mindenki csodájára fog járni. Eljött a szeptember, és ahogy álltam a ruháim előtt arra jutottam, hogy ésszerűnek kell lennem. Nem törhetek rá rögtön az emberekre, azokra, akikkel a következő 3-4 évet fogom tölteni, a fokozatosság a lényeg. Így csipkecsodák és feltűnő kiegészítők helyett egy egyszerű szoknyát és még egyszerűbb felsőt viseltem. Mert bizony, tetszik, nem tetszik, az igazán gyönyörűen felöltözött goth lány egy kívülálló számára túl sok misztériumot rejteget, távolságtartónak és megközelíthetetlennek hat. Ha új emberekkel akarsz megismerkedni (és nem épp egy goth találkozóra készülsz), akkor bizony ez nem túl előnyös. De betartva a fokozatosságot, azt kell mondjam, hogy úgy érzem meglepően jól be tudtam illeszkedni, és el tudtam magam fogadtatni (még egy olyan sráccal is, aki első vagy második napon kijelentette, hogy ő “utálja a darkokat” – egy-két évre rá már baromi jókat tudtunk dumálni).

A legfontosabb tanulság ebből tehát az, hogy ne akarj ajtóstul rontani a házba. Mutasd meg ki vagy, hisz’ más úgyse tudsz lenni, de ne úgy öltözz fel mintha a WGT-re mennél.  Egyébként félreértés ne essék, húztam én fel fűzőt is az egyetemen, igaz később, valamikor a 2. év felénél. A szoknya mondjuk alap volt 🙂 …

A másik nagy változást az öltözködésemben a BA és az MA közötti időszak hozta meg, amikor is dolgoztam egy fél évet, családsegítőként egy Gyermekjóléti Szolgálatnál. Mivel biciklivel jártam be, el kellett hagynom a szoknyákat (főleg miután a biciklim letépte a csipke alját a legszebb szoknyámnak T_T …), így betörtek az életembe a nadrágok. A sors furcsa akarata szerint egyébként még ma is tart a nadrág-őrület, de egyre nehezebb, sima fekete farmert találni 🙁 … Szóval, visszatérve a munkához. Bár egy családsegítő nem tipikusan CorpGoth – hiszen, a szociális munka egyik alapja, hogy ne öltözz fel kiskosztümbe, mert egyszerűen távolságtartást sugárzol akkor, és képtelenség konstruktívan együttműködni a klienssel -, rá kellett jönnöm, hogy itt is a legjobb, ha minél egyszerűbb ruhákat húzok fel. Az igazán goth kiegészítőket (pl. halálfejek, csontvázak, denevérek) pedig teljesen el kellett hagynom, hiszen a legtöbb ügyfél cigány származású volt (tetszik, nem tetszik, ez az igazság, van aki ezt nem meri leírni, kimondani, de ha a CKÖ (Cigány Közösségi Önkormányzat) elnöke ezt mondja, akkor szerintem az egyáltalán nem stigmatizáló), róluk pedig tudjuk hogy borzalmasan babonásak, akkor nem túl szerencsés választás egy ilyen kiegészítőt viselni. Így jutottam el a semleges, “politikailag korrekt” ruhákig és kiegészítőkig. Mert bizony van olyan szakma, ahol ez a fontos, és látszólag működött is, ugyanis a klienseim megbíztak bennem, nem vették úgy hogy “cseszegetem” őket. Bár azt mondják, hogy a szociális szférában nem érzed sosem, hogy mikor vagy jó, nincs visszajelzés, én mégis sokat kaptam vissza. Igaz, lehet sokat segített az elkötelezettségem, az odaadásom, illetve az hogy nem voltam/vagyok kiégve, de ez már egy másik történet (szerintem erről is lesz blogposzt egyszer).

Tavaly ilyenkor, mikor megtudtam, hogy bekerültem MA-ra (emlékszem, sírtam, amikor megtudtam.. ültünk a TV előtt, a rendszer persze le volt halva, én meg se tudtam nyitni az oldalt, és a TV-ben a sors akarata miatt pont az ELTE ÁJK-t nyitották meg, és láttam hogy 92 pont volt az alsó határ, nekem meg 99 volt… hát, a hihetetlen megkönnyebbüléstől zokogtam… túl magas volt bennem a feszültség… ilyen ez az iskola!), nagyon izgatott lettem. Tudtam, hogy elölről kell kezdenem, amit BA-n, és a munkában (meg igazából gimi-ben is, csak más kérdés, hogy ott természetesen zajlott le a folyamat, hiszen akkor kezdtem igazán goth-á válni).

Mindig volt egy olyan gyermeteg elképzelésem, hogy az Egyetem az az elme fellegvára, ott a szabad gondolkodású emberek megváltják a világot. Nos, ez a BA-n és az MA-n is kiderült, hogy úgy baromság ahogy vagy (ha végeztem az MA-val szerintem erről is lesz egy poszt…). Bizony, sajnos az egyetemeken is rengeteg korlátozott gondolkodású ember van, és nem csak a tanárokra gondolok. Én kis bolond naív azt gondoltam, hogy MA-n már abszolút nem lesz semmi gond, hiszen sokan a BA-t csak szülői nyomásra csinálják meg (nem mellesleg, sokan az MA-t is …), de MA-n már egy szűrt társaság van, tele értelmes emberekkel. Hűűű, hogy én mekkorát tévedtem ezzel kapcsolatban!

Az emberek bizony borzalmasan könnyen ítélkeznek. Nem érdekli őket, hogy ki vagy, honnan jöttél, sokan abból mondanak rólad véleményt ahogy kinézel. Mindegy, hogy kövér vagy, vagy vékony, az a te hibád. Mindegy, hogy mit húzol fel, ha az egy picikét is előnytelen neked, akkor az a te hibád. Bármit teszel, bármit mondasz, akkor hülye vagy és az a te hibád. Van egy viszonylag értelmes lány, legalábbis a többséghez képest (most ezt nem a nagyképűség mondatja velem, de amikor még mindig a “gimis” témák és problémák vannak jelen egy embernél, amikor még mindig csak a rosszat tudja a másikban meglátni, az nekem annyira nem értelmes… – és ez a mondat picit később ismét feljön!), akit nagyon sokan nem kedvelnek az egyedi, kicsit hipszteres stílusa miatt. Nekem egyébként többé-kevésbé tetszik a stílusa, vannak jópofa ruhái, de sokan – köztük egyik közelebbi barátom is -, szimplán leszólta, mikor Batmanes cicagatyában, Batmanes cipőben és Batmanes pólóban jelent meg. “De most komolyan, hogy tudod őt komolyan venni? Sehogy!” – szó szerint így hangzott el a közelebbi barátom kommentje a ruháját illetően. Ugyanezen két személyről van szó abban a történetben is, amikor is a közelebbi barátom mesélte nekem, hogy ennek a lánynak a tesója (aki egyébként rendőr) megtiltotta a lánynak, hogy rózsaszínt vegyen fel majd a gyakorlatán (ő is rendőrségnél van most, mint én). “De miért? Mi a baj a rózsaszínnel?” – hangzott tőlem az ártatlan kérdés “Nem a rószaszínnel van baj” így a válasz “.. hanem azzal, hogy az ő rózsaszín ruhái általában Csőrikések, vagy hasonlóak…”.

Az egyedi stílussal nincs semmi baj, sőt. A változatosság gyönyörködtet, de azt sajnos el kell ismernünk, hogy bizony valamit valamiért fel kell áldoznunk. “Megöregedtünk”, legalábbis már nem vagyunk tinik. Új problémáink lettek, már nem az a kérdés, hogy miért mosolygott rám úgy az a srác, vagy kéne anyától pénzt kérni, hogy meg tudjam venni ezt-azt. Már komolyabb problémák kerültek a felszínre – már megint egy rohadt csekk…, úristen, már ő is terhes, ő meg férjhez ment, de én még egyiket se akarom (ugye, ugye, a társadalmi nyomás!). És bizony itt jön fel az a probléma is, miszerint hogyan legyek önmagam, és hogyan álljak egyszerre helyt is? Ez bizony egy nagyon ingoványos mezsgye, ami rengeteg belső dilemmát okoz, rengeteg új problémát vet fel. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ezzel a kérdéssel megküzdeni, bizony arra nincs jó válasz. Mindenkinek magának kell kitapasztalnia a dolgot, hiszen sokminden függ az egyéni életúttól, a megküzdési stratégiáktól, a befogadó közösségtől (mert pl. egy vallásos, keresztény többségű munkahelyen egészen másképp fogadnak, mint egy ezoterikus újság szerkesztőségében).

A CorpGoth (illetve az általam kreált “UniversityGoth” 😀 ) egyáltalán nem önmagunk feladásáról szól. Arról a borzalmas tényről szól, hogy az ember prioritásai változnak, hiszen az önmegvalósítás egyik alapja az identitás, ami húszon túl már nem mindig az, hogy melyik banda a kedvenced, hanem az, hogy mit dolgozol, illetve hogy az “álommunkád” végezd (legalábbis bízom benne, hogy ez így fog lenni vagy így van mindenkinél). A CorpGoth ugyanis nem más, mint egy felnőtt denevér.

És ha úgy gondolnátok, hogy nem elég feltűnő egy CorpGoth stílusa, akkor bizony tévedtek. Sokáig én is azt gondoltam, hogy egy CorpGoth – stílusilag – alig különbözik egy átlagos irodistától, de borzalmasan nagyon tévedtem. Talán egy TruGoth-hoz vagy VictorianGoth-hoz képest valóban nem tűnik először annyira feltűnőnek, de ha “saját környezetébe” helyezzük, vagyis egy “perky” irodába, akkor bizony nagyon is kitűnik! Jómagam azt gondotlam, hogy teljesen beleolvadok a többségi társadalomba, szinte már semmi egyedit nem láttam magamban, egészen addig, amíg az első MA-s vizsgaidőszak nem kezdett el közelíteni. Akkor jöttek olyan kérdések, miszerint “Te egyébként ennyire szereted a sötét színeket?”, vagy a vizsgák előtti tipikus “De furcsa téged fehérben látni! Pedig milyen jól áll…”. Ilyenkor jön rá az ember, hogy bizony még mindig önmaga, de amellett, hogy feltűnést kelt, vagy valamivel kapcsolatban megjegyzik maguknak az emberek, mégis komolyan veszik. Mert bizony a “felnőtt világba lépve”, a huszas évek elején-közepén, ennél fontosabb nem igazán van, ugyanis ez fogja megalapozni szinte az egész hátralévő életed, hiszen ettől függ, hogy hogy tekintenek rád az emberek – többek között azok is, akiknél állás-interjúzol majd.

(Ez a cikk egyébként úgy született, hogy kint ültem a teraszon és valamelyik hátsó szomszédtól egy valószínűsíthető babybat zenét hallgatott, amit az egész környék hallgat :))) …  )