Új szerzemények (Hobby bolt + eBay)

20150917_143514

Tegnap mutattam a blog FB oldalán egy lila mandalás képet, és ott már írtam, hogy beszerzőtúrán voltam. Az egész úgy kezdődött, hogy barátnőmmel megbeszéltük, hogy a 2,5 órás szünetben, ami két óránk között van (nagyon rossz a mostani órarendünk…) elmegyünk az Alley-ba, hogy neki farmert, nekem pedig felsőt vegyünk. Mondanom sem kell, hogy SEMMIT nem találtunk, de úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, akkor eszünk egy jót. Persze, mivel dél volt, ezért egy gombostűt se lehetett volna leejteni, de a kajáldák mellett ott volt Ő – a hobby bolt, ami csak rám várt 🙂 … Muszáj volt bemenni, és be is szereztem pár újdonságot ^^ . Annyi sok szépséget szereztem be itt, hogy még eBay-ről is vettem jó pár dolgot, ezeket a bejegyzés végén láthatjátok 🙂 !

De először nézzük a hobby boltból beszerzett érdekességeket 🙂 !

Először is, egy ragasztó. Nem valami nagy cucc, a lényeg a hátoldalán van…

 

20150917_143527

Átlátszóra szárad! És ez miért is jó nekünk?

20150917_143541

Nem másért, mint hogy reményeim szerint ebből a ragasztóból szép “üvegcsébe rejtett galaxist” tudok csinálni, de persze ezt még próbálgatni kell. Mondhatnátok, hogy miért nem epoxy gyantával kísérletezek? Egyrészt azért, mert az epoxyt még mindig nem ismerem, ezért ezt a ragasztót jóval egyszerűbb lenne használni, másrészt jóval olcsóbb is. Már csak azon izgulok, hogy száradás közben ne zsugorodjon össze…

20150917_143556

Sötétben világító kavicsok. Még régebben, Vegazustól kaptam egy sötétben világítós medált, amit nagyon szerettem, sokszor használtam 🙂 , gyönyörű volt. Az ugyanilyen kavicsból készült, ezért nem tudtam otthagyni ezt a csomagot ^^. Másrészt, lakásdísznek sem utolsó, egy szép üvegcsében jól mutat 🙂 ! Plusz, egy kis kreativitással bármit varázsolhatunk belőlük! 🙂

20150917_143618

Egy-két kavics szinte medálnak született 🙂 !

20150917_143646

Lila nyomdafesték paletta. Ezt megláttam, rögtön lecsaptam rá. Lila az egyik kedvenc színem 🙂 , és az elég ritka nálam 😀 …

20150917_143718

Ezek a színek…. Istenien gyönyörűek!

 

20150917_143730

És ami szintén “újdonság” nálam az ez a mandala nyomda ^^. Nyomdázni szerintem kb. 9-10 éves korom óta nem nyomdáztam, de az “új” (annyira már nem is új…) mandala-őrületem miatt nem tudtam otthagyni ezt a nyomdát 🙂 …

20150917_143825

20150917_143834

Ez a bevezetőben említett kép, amit suliban csináltam :))) ….

Szintén újdonság nálam ez a különleges gyöngyfajta, amiről be kell valljam, hogy még sosem hallottam, igaz, annyira nem is vagyok otthon a gyöngyökben, azok nálam ugyanis inkább “kellékek”, mint fő alapanyagok. Tehát, ez egy szürke “zsorzsett üvegtekla” 🙂 .

20150917_143852

Ez a másik bronz-barna zsorzsett üvegtekla, bár szerintem inkább réz-barna 🙂 . Ez 8 mm-es, a szürke 6 mm-es.

20150917_143934

Ez a bögre nem mostani szerzemény, múlt héten vettem Tesco-ban. Egyből beleszerettem, pedig nem nagyon szoktam bögréket vásárolgatni, de ez annyira édes volt, hogy nem tudtam otthagyni ^^. Kamillatea van benne, mert persze lebetegedtem -.-” …

20150917_143800

És akkor most nézzük az eBay-es újdonságokat. Mondanom sem kell, hogy a nyomdás dolgok úgy megihlettek, hogy úgy döntöttem amolyan “kísérőkártyákat” készítek majd ezzel a technikával 🙂 …

1. Kartonkártyák – Link

És ha kísérőkártya, akkor bizony először egy alap kell, amit ebben a natúr színű lapokban láttam meg 🙂 … Tökéletesek!

2. Ollók – Link 

Eredetileg ilyen ollókat nem szerettem volna (mindig ez van 😀 ), de keresgélés közben rájukakadtam. Egy-két félét már ismertem, meg használtam is, de ez most 6-féle lesz, szóval izgalmas lesz mindegyik kártyát más-más szélűre vágni! Remélem legalábbis, hogy bírna fogja majd… Bizakodó vagyok!

3. Zöld tinda – Link 

A lila mellett a zöld a másik kedvenc színem, és ez szintén egy gyönyörű színpaletta 🙂 !

4. Mandalás nyomdák – Link 

Gyönyörűek ezek a mandalás nyomdák, persze hogy nekik se tudtam nemet mondani 🙂 . Szomorú mondjuk, hogy ez a 6 db olcsóbb volt, mint a fentebb mutatott egy, de azt hiszem ezek valamivel kisebbek. De gyönyörűek!