Szeretem a dokumentumfilmeket, főleg a JÓ dokumentumfilmeket, és szerencsére rosszakat ritkán látok 🙂 . Most egy örök klasszikusról szeretnék írni, ez pedig nem más, mint a Kóla, Puska, Sültkrumpli, eredeti címén a “Bowling for Columbine”. Az USA eleve egy elég furcsa ország számomra, sok olyan dolog van, amin az ember megdöbben, és amit mi európaiak nem értünk, vagy épp elítélünk – ilyen többek között a fegyvertartás is, pontosan az, amiről ez a film is szól.
Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mind a fegyvereket, mind az erőszakot elítélem. Örömmel tölt el az, hogy itthon nem lehet legális úton hozzájutni lőfegyverhez, az viszont már szomorú, hogy szinte minden hónapban (vagy már lehet lassan minden héten?) hallunk-olvasunk olyan hírt, amiben lövöldözésről írnak itthon. Az USA-ban ennek ellenkezője van jelen – legális a fegyvertartás (igaz, vannak bizonyos keretek, pl. engedéllyel kell rendelkezned, nagykorúnak kell lenned, stb., de azért ezek nem teljesíthetetlen dolgok) és már lassan az a furcsa, ha egy nap nincs hír lövöldözésről (sőt, ezek egyre közelebb kerülnek hozzánk, gondoljunk csak a néhány hónappal ezelőtt kikerült videóról, ahol élő adásban lőttek le egy plázában egy riportert és operatőrét – Index hír róla). Megdöbbentő, hátborzongató, és az embert gondolkodásra készteti ez a történet (azokról nem is beszélve, ahol kisgyerekeket lőnek le rendőrök, de ott már több minden feljön a fegyverek mellett – rendőri brutalitás, előítéletek, diszkrimináció, stb.)
Térjünk vissza a filmhez, rögtön a legelejére – a címhez. Eredeti címén a “Bowling for Columbine”, mely a columbine-i lövöldözésre és az elkövetőkre utal. Mint köztudott, két fiatal srác fogta magát egyik reggel, bement iskolájába és ott megölt 12 diákot és tanárt, és sok másikat megsebesített. Bár nem ez az egyetlen iskolai mészárlást (sajnos) az USA-ban (sőt, mostmár történt ilyen európában is…), mégis valahogy ez lett a legismertebb és a legmegrázóbb (érdemes az emberek reakcióját figyelni, amikor erről beszélnek a filmben). A ‘bowling”, vagyis a bowlingozás pedig arra utal, hogy a két fiú iskola előtt bowlingórákra járt (ez talán a két srác hétköznapiságára utal, érdemes lenne elgondolkodni, elelemezgetni ezt még egy ideig). A magyar cím ennél jóval egyértelműbb – a Kóla, puska, sültkrumpli arra utal, hogy a fegyverek lassan olyan könnyen elérhetőek, mint a kóla és a sültkrumpli. Másik értelmezési lehetőség, hogy lassan ajándékba adják a kólához és a sültkrumplihoz a gyorsétteremben a fegyvert (ahogy a film elején adják a fegyvert a bankszámlanyitáskor… de komolyan… ez WTF????). A film egyébként meglepően jól mutatja be az USA-lakosok hozzáállását a fegyverekhez, hogy valaki alváskor a párnája alatt tartja a fegyvert, vagy hogy egyik államban egy vak férfi is kapott fegyverviselési engedélyt.
A film borzalmasan megrázó, nem csak az emberek rekaciói miatt, hanem mert 911-es felvételeket és iskolai kamerás felvételeket is bevágtak a columbine-i mészárlásról, amik baromi közel hozzák az emberhez a történteket, akkor is ha azok több mint 15 éve, 1999-ben történtek. Természetesen megpróbáltak választ keresni az eseményekre (meg úgy az erőszakosságra úgy unblock) , és persze sok érv, indok előkerült (pl. Marilyn Manson 😀 ) – és akkor előjön ez a kisfilm, ami hihetetlen iróniával és fekete humorral ad nekünk egyfajta választ 🙂 .
A film ezek mellett nagyon jól bemutatja a napjainkra itthon is jellemző helyzetet – vagyis a félelem elültetése utáni könnyű manipulációt. A médiának hatalmas befolyásoló ereje van (ezt jól tudjuk évek óta mind), és egy-egy hírrel baromi könnyű manipulálni (főleg, hogy manapság egy hír igazából nem egyszer, hanem jóval többször szerepel a híradóban). Készítettek olyan felmérést/kutatást, hogy vajon mit gondolnak az emberek, mennyi bűntény történik egy évben és mennyi történik valójában – mondanom sem kell, hogy a vélt bűnözés többszöröse volt a valósnak (filmben is megemlítik, hogy minél jobban csökken a bűnözés, annál jobban nő a bűnözéstől való félelem – nonszensz!). Az emberekbe tehát könnyű elültetni a félelem magvait, kis öntözés, és máris sima dolguk van – a félős nyájat már könnyű vezetni, hiszen jó érzéssel tölti el a bűnözéstől félő embert, ha azt hallja, hogy csökken a bűnözés, elkapták ezt és ezt, X év börtönt fog kapni, stb. És akkor a félelemben élő ember azt gondolja: Óóóó, igen, ezek tudnak valamit, hiszen megtisztítják ezt a bűnös világot, érdemes őket támogatni.
És már megint nagyon sokmindenről írtam, kivéve arról, hogy mégis mi van akkor a fegyverekkel? Calcifer, a tűzdémon mondja a Vándorló palotában (aki még nem látta, az mindenképp nézze meg a Vándorló palotát, az a világ legjobb animéje, meséje, története, Miyazaki-produkciója!!!!), szóval, Calcifer mondja, hogy nem szereti a fegyverek tüzeit, mert azok túl gonoszak. És nincs igaza? Bár az egyszerű tűzre gondolhatunk úgy, mint pusztításra, a mai képzeteink lehet inkább sokkal inkább már a meleggel, a jó étellel kapcsolják – csupa pozitív dologgal. Na, és a fegyverek tüzeihez tudunk pozitív dolgot kapcsolni? Talán egyedül a “védelmet”, de szerintem egy asszociációs vizsgálatban hamarabb előkerülne a gyilkosság, a pusztítás, a rombolás. (nincs tudomásom egyébként ilyen kutatásról, ha valaki hallott mégis egyről, az mindenképp sikítson :))) !!!! )
A fő kérdés így a végére szerintem adott – hogyan lehetne az ilyeneket megelőzni? Kellenek-e egyáltalán nekünk fegyverek? Mire jók egyáltalán a fegyverek?
A fegyver egyetlen pozitívuma, hogy megvédhetjük magunkat egy olyan emberrel szemben, akinél szintén van egy fegyver. Ha isteni hatalmunk volna, és egy pöccintésre a két szembenálló féltől elvehetnénk a fegyvert, és helyette mondjuk egy-egy rózsát kapnának a kezükbe, akkor mi történne? Volt egy testbeszédekkel kapcsolatos kutatás, ahol azt vették észre, hogy azok akiknél lőfegyver van (hivatásból, tehát rendőrök, katonák) soha nem vesznek fel “védekező” pozíciót (metakommunikációs értelemben; sok ilyen védekező pozició van, a keresztbe tett karok mellett az is, ha az utcán egyik vállunk előrébb áll, mint a másik) – a fegyverviselés tudata ugyanis önbizalommal látta el őket. Erre jó tehát a fegyver – hamis önbizalommal lát el, védettség-érzetet ad és megöl másokat.
Gyakori “tyúk-tojás” jellegű kérdés, hogy mégis egy ilyen helyzetben ki a hibás – az ember, aki lő, vagy maga a fegyver? Egyik sincs a másik nélkül – ha nincs fegyver, nincs lövés, de ha nincs ember, akkor senki nem húzza meg a ravaszt. A kérdés az, hogy a lövöldözések megelőzése érdekében vajon mit lehetne tenni – két gyors és egyszerű megoldást látok. Megpróbáljuk kiszűrni, hogy ki-milyen, és azok alapján kiadni az engedélyeket, VAGY (ami talán még egyszerűbb) nem adni fegyvert senkinek se a kezébe. Az angol bobby-k (=rendőrök) nem hordanak maguknál fegyvert, azon a filozófia alapján, hogy ha náluk nincs fegyver, akkor a bűnözőknél sem lesz.
És mi van az iskolai lövöldözésekkel? Vajon megelőzhetőek valahogy? Szerintem ebben a kérdésben a legfontosabb a példamutatás, hiszen a Werther-effektus mechanizmusát követ(het)ik az iskolai lövöldözések – ha ezt látjuk csak magunk előtt megoldásnak, hogy az iskolai stressz leküzdésének jó módszere, ha bemegyünk a haverunkkal és szétlövünk mindenkit, akkor lövöldözések lesznek, hiszen nem látunk magunk előtt semmilyen más alternatívát. Ha nekik “sikerült”, akkor nekünk is fog (főleg, hogy a két columbine-i srác a végén öngyilkos is lett).
Biztos ti is láttátok már azt a fact-tot, hogy egy mai középiskolásnak azonos a stresszfoka, mint egy ’50s évekbeli mentális betegnek. Óriási a nyomás a mai emberen, így a fiatalokon is (na, erről is tudnék egy jó adagnyi kifejtős posztot írni). Ezzel a stresszel valahogy meg kell küzdeni, valahogy fel kell dolgozni. Azt, hogy melyik utat választjuk, bizony nem csak rajtunk áll – hanem a környezetünkön is. Fontos ugyanis, hogy lássunk alternatívákat (ugye, ugye, transzgenerációs problémák – az alkoholisták szülei nagy eséllyel szintén alkoholisták voltak). Az egyik kedvenc részem egyébként amikor a két “columbine-i” alternatívát egymás mellé állítja a rendező – vagy lövöldözöl, vagy megalkotod a South Park-ot 🙂 …
A film egyébként időigényes, hiszen közel két órás, de szerintem megéri a belefektetett időt, ha az ember picit gondolkodni, kicsit “botránkozni” szeretne (a tényektől). Megéri. Nagy igazságokat mondanak ki benne (a vezetők többsége ezért se örült annyira neki, amikor megjelent az USA-ban, talán be is lett tiltva pár államban?, ebben most annyira nem vagyok biztos, ugyanis a rendezőnek, Michael Moore-nak több “botrány-dokumentumfilmje” is van).
Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, akkor Online megtekinthető itt a film (magyarul) 🙂 !
