Végre végeztem (idénre) a vizsgáimmal, tegnapi nap sikeresen szóbeliztem büntetésvégrehajtási jogból (olyanként, akinek semmi köze nincs a BV-hez, kicsit feleslegesnek éreztem ezt a tárgyat, de hát ha egyszer kötelező, akkor kötelező…), januárra pedig két vizsgám maradt. Ez azt jelenti, hogy Szilveszterig, meg január elejéig, nyugodtan irogathatok a blogba, lelkiismeretfurdallás nélkül 🙂 …
Folytassuk is a “novemberi” kihívással, ami picit elhúzódott bizony…
Jót “nevettem” mikor megláttam ezt a kihívás-napot, ugyanis pont az elmúlt két év az, amiben baromi sok dolog történt, és talán emiatt a hatások miatt baromi sokat változtam is…
2013 végén még nagyban Szegedre jártam, pontosabban már le volt adva a szakdolgozatom (Adalékok a Kiskunhalasi járás gyermekvédelmi jellemzőihez, amin egyébként sokan meglepődnek, hogy nem goth témában írtam 😀 ) , majd elkezdtem tanulni a január közepén lévő Záróvizsgámra. Életemben először megtapasztaltam azt, hogy milyen is a stressztől refluxot kapni. Szerencsémre meglepően jó témákat húztam, így 2014. februárjában át is vehettem az ötös diplomámat :3 …
Így lettem hát két évvel ezelőtt Szociálpedagógus, Ifjúság-, és gyermekvédelmi specializációval.
A diploma után visszatérve a szülői házba megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor 100helyre elküldöd az önéletrajzod, de sehonnan nem kapsz visszajelzést, elkezdtem futni, biciklizni, sportolni, paleózni, és jelentkeztem kriminológiára (igen, ez még mindig február 😀 ). Borzalmasan szenvedtem a túl sok szabadidőtől, attól, hogy nem találok épkézláb állást, ami a végzettségemnek megfelelő, egész addig, amíg barátnőm nem szólt, hogy a régi gyakorlati helyünkre keresnek családgondozót (persze egyedül a helyi sajtót nem figyeltem, helyette mindenféle netes oldalakat néztem -.-” … béna álláskereső voltam).
Így lettem “Gyerjós” áprilistól (Gyermekjóléti Szolgálat). Megtanultam, hogy se a suli, se a gyakorlat nem készít fel a “valóságra”, sokszor voltam tanácstalan, sokszor nem tudtam, hogy mit is csináljak bizonyos esetekben. Aztán beletanultam. Kaptam az ügyeket, volt ami “rutinná” vált, volt ami feladta a leckét – egyszer majdnem egy egész napom azzal ment el, hogy egy tanyát kerestem a tanyagondnokkal, ami szerencsére meglett végül.
Gyerjósként baromi sokat változtam – elkezdtem más szemmel nézni a világot, az embereket. Rengeteg tapasztalatot szereztem, hol jókat, hol rosszat. Tartottam konfliktuskezelést (kétszer is), amire baromi büszke voltam, mert ez nem volt bevett a munkahelyen. Segítettem azoknak, akiknek tudtam, és azoknak a kínját próbáltam enyhíteni, akiknek nem tudtam. Családi napot szerveztünk, “IrányAdó” programfüzetet szerkesztettem, stb. Nekifutottam kétszer az emeltszintű angol nyelvvizsgának, de a szóbeli sehogy se akart összejönni, ezért csak egy “fél” emelt nyelvvizsgám van. Egyszer egy kis ágról szakadt cicát mentettünk meg…
Beindult az év, és eljött a felvételi ideje is. Először Szegedre mentem, szociológia felvételire, katasztrófa volt. Rá pár héttel jött el a kriminológia felvételi. Borzalmasan izgultam, hiszen úgy éreztem, hogy ezen múlik az, hogy új fordulatot vesz-e az életem (és ez így is lett végül). Elmentem, elbeszélgettem a bizottsággal, majd úgy döntöttem, hogy én a másik szociológia felvételimre nem megyek el, felesleges, ha ide nem vesznek fel, akkor máshová se vegyenek. Elkezdtünk a Kedvessel albérletet keresni, végül lemondtunk róla, mert úgy döntöttünk, hogy nem adunk ki havonta 90-120 ezret egy lakásért, ami ráadásul nem lesz sose igazán a miénk (az evidens volt, hogy ha felvesznek, akkor bejárós leszek és összeköltözünk), így végső megoldásként az maradt, hogy a szüleihez költözök én is.
Augusztusban, jól emlékszem, szüleimmel a TV előtt ültünk, figyeltük a ponthatáros műsort (már nem emlékszem mi a címe…), mert a netes rendszer behalt. Ekkor már tudtam, hogy 98 pontot kaptam a 100-ból, de mégis bennem volt egy félsz. Mi van, ha kevés a 98 pont? Mi van, ha 99 a ponthatár? Ültem ott összeszorult gyomorral, és néztem. Sosem felejtem el, a műsorvezető azt mondta, hogy nézzünk meg találomra egy sulit – nézzük meg, hány pont kellett a jogászoknak! És megnyitották az ELTE ÁJK-t (amin a kriminológia is van), és ők a jogászokra voltak kíváncsi, a képernyő alján ott volt, hogy Kriminológia MA – 92.
Zokogtam. Az öröm miatt. Tudtam ugyanis, hogy ennyi, felmondok, búcsút veszek a lányoktól, és egy teljesen új életet kezdek…
… és a Kedves eljött értem, és elcuccoltam 250 km-rel arébb.
Először nagyon furcsa volt, hiába maradtam országon belül, ég és föld. Komárom-Esztergom ugyebár az egyik legfejletebb megyénk (Pest és Győr-Moson-Sopron után), a Dél-Alföld pedig ugyebár a leghátrányosabb helyzetű (mind Bács-Kiskun, mind Csongrád).
Szeptemberben elindult az év, és bejárós lettem…
Megismertem a tanáraimat, olyan dolgokról tanultam, amikről azelőtt sosem, rengeteg jó emberrel kötöttem barátságot, ismerettséget. Megismertem Pest sokszínűségét, és bár előtte kimondottan nem szeretteme Pestet és vele járó dolgokat (pl. “Pest” Pesten csak a Pesti részt jelenti, vidéken ugyebár egész Budapestet, és utálom, ha a vidéket a pestiek vidéknek hívják!)
Jött egy lehetőség, és elkezdtem gyakornok lenni egy kutatásban az OKRI-ban (ami még most is tart), majd csatlakoztam a Magyar Kriminológiai Társasághoz is.
A suli és a bejárósság baromi keménynek bizonyult, fárasztó napi 2-3 órát csak utazgatni két pont között (1,5 oda, 1,5 vissza), és fárasztó minden órán megpróbálni a toppon lenni. Visszaszoktam a kávéra, és új stressz-kezelő stratégiákat dolgoztam ki – például elkezdtem több technikával megismerkedni, ásványokat is felhasználni az ékszereknél, vagy például festeni…
… és textilt színezni/festeni…
… és színezőket színezni 😀 …
És nyáron, végre eljutottunk közös nyaralásunkra is a Kedvessel ^^!
És hogy ennyi idő alatt mennyit változtam lelkileg?
Rengeteget. Elkezdtem szeretni és elfogadni önmagam olyannak, amilyen, és ez egy baromi nagy lépés számomra. Kiegyensúlyozatabb és megfontoltabb lettem. Azt hiszem kicsit talán meg is komolyadtam némiképp.
De mindenek felett boldogabb lettem.
A képzésemnek hála “ráleltem” pár hihetetlen jó emberre, akiket barátaimnak mondhatok és tudhatok, és akikkel szimplán jó lenni és jó velük új dolgokat kipróbálni. Ennek köszönhető, hogy ettem már humuszt és falafelt (előtte még nem ettem egyiket se), új helyeket, új kávékat ittunk. És csak úgy szimplán jól éreztük magunkat.
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦