22. nap – Hogyan változtál meg az elmúlt két évben?

Végre végeztem (idénre) a vizsgáimmal, tegnapi nap sikeresen szóbeliztem büntetésvégrehajtási jogból (olyanként, akinek semmi köze nincs a BV-hez, kicsit feleslegesnek éreztem ezt a tárgyat, de hát ha egyszer kötelező, akkor kötelező…), januárra pedig két vizsgám maradt. Ez azt jelenti, hogy Szilveszterig, meg január elejéig, nyugodtan irogathatok a blogba, lelkiismeretfurdallás nélkül 🙂 …

Folytassuk is a “novemberi” kihívással, ami picit elhúzódott bizony…

Jót “nevettem” mikor megláttam ezt a kihívás-napot, ugyanis pont az elmúlt két év az, amiben baromi sok dolog történt, és talán emiatt a hatások miatt baromi sokat változtam is…

2013 végén még nagyban Szegedre jártam, pontosabban már le volt adva a szakdolgozatom (Adalékok a Kiskunhalasi járás gyermekvédelmi jellemzőihez, amin egyébként sokan meglepődnek, hogy nem goth témában írtam 😀 ) , majd elkezdtem tanulni a január közepén lévő Záróvizsgámra. Életemben először megtapasztaltam azt, hogy milyen is a stressztől refluxot kapni. Szerencsémre meglepően jó témákat húztam, így 2014. februárjában át is vehettem az ötös diplomámat :3 …

Így lettem hát két évvel ezelőtt Szociálpedagógus, Ifjúság-, és gyermekvédelmi specializációval.

1896958_714347235263399_1798426102_n

A diploma után visszatérve a szülői házba megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor 100helyre elküldöd az önéletrajzod, de sehonnan nem kapsz visszajelzést, elkezdtem futni, biciklizni, sportolni, paleózni, és jelentkeztem kriminológiára (igen, ez még mindig február 😀 ). Borzalmasan szenvedtem a túl sok szabadidőtől, attól, hogy nem találok épkézláb állást, ami a végzettségemnek megfelelő, egész addig, amíg barátnőm nem szólt, hogy a régi gyakorlati helyünkre keresnek családgondozót (persze egyedül a helyi sajtót nem figyeltem, helyette mindenféle netes oldalakat néztem -.-” … béna álláskereső voltam).

Így lettem “Gyerjós” áprilistól (Gyermekjóléti Szolgálat). Megtanultam, hogy se a suli, se a gyakorlat nem készít fel a “valóságra”, sokszor voltam tanácstalan, sokszor nem tudtam, hogy mit is csináljak bizonyos esetekben. Aztán beletanultam. Kaptam az ügyeket, volt ami “rutinná” vált, volt ami feladta a leckét – egyszer majdnem egy egész napom azzal ment el, hogy egy tanyát kerestem a tanyagondnokkal, ami szerencsére meglett végül.

10453342_760309450667177_276409384089551524_n
Családi-napi színező

Gyerjósként baromi sokat változtam – elkezdtem  más szemmel nézni a világot, az embereket. Rengeteg tapasztalatot szereztem, hol jókat, hol rosszat. Tartottam konfliktuskezelést (kétszer is), amire baromi büszke voltam, mert ez nem volt bevett a munkahelyen. Segítettem azoknak, akiknek tudtam, és azoknak a kínját próbáltam enyhíteni, akiknek nem tudtam. Családi napot szerveztünk, “IrányAdó” programfüzetet szerkesztettem, stb. Nekifutottam kétszer az emeltszintű angol nyelvvizsgának, de a szóbeli sehogy se akart összejönni, ezért csak egy “fél” emelt nyelvvizsgám van. Egyszer egy kis ágról szakadt cicát mentettünk meg…

10505305_792611254103663_1149076395924279515_n

Egyszer pedig egy ilyen borítékot kaptunk :D
Egyszer pedig egy ilyen borítékot kaptunk 😀

Beindult az év, és eljött a felvételi ideje is. Először Szegedre mentem, szociológia felvételire, katasztrófa volt. Rá pár héttel jött el a kriminológia felvételi. Borzalmasan izgultam, hiszen úgy éreztem, hogy ezen múlik az, hogy új fordulatot vesz-e az életem (és ez így is lett végül). Elmentem, elbeszélgettem a bizottsággal, majd úgy döntöttem, hogy én a másik szociológia felvételimre nem megyek el, felesleges, ha ide nem vesznek fel, akkor máshová se vegyenek. Elkezdtünk a Kedvessel albérletet keresni, végül lemondtunk róla, mert úgy döntöttünk, hogy nem adunk ki havonta 90-120 ezret egy lakásért, ami ráadásul nem lesz sose igazán a miénk (az evidens volt, hogy ha felvesznek, akkor bejárós leszek és összeköltözünk), így végső megoldásként az maradt, hogy a szüleihez költözök én is.

Augusztusban, jól emlékszem, szüleimmel a TV előtt ültünk, figyeltük a ponthatáros műsort (már nem emlékszem mi a címe…), mert a netes rendszer behalt. Ekkor már tudtam, hogy 98 pontot kaptam a 100-ból, de mégis bennem volt egy félsz. Mi van, ha kevés a 98 pont? Mi van, ha 99 a ponthatár? Ültem ott összeszorult gyomorral, és néztem. Sosem felejtem el, a műsorvezető azt mondta, hogy nézzünk meg találomra egy sulit – nézzük meg, hány pont kellett a jogászoknak! És megnyitották az ELTE ÁJK-t (amin a kriminológia is van), és ők a jogászokra voltak kíváncsi, a képernyő alján ott volt, hogy Kriminológia MA – 92.

Zokogtam. Az öröm miatt. Tudtam ugyanis, hogy ennyi, felmondok, búcsút veszek a lányoktól, és egy teljesen új életet kezdek…

10494584_793578107340311_5913009792689779829_n
Búcsúajándékom, egy gyönyörű orchidea, és a régi asztalom…

… és a Kedves eljött értem, és elcuccoltam 250 km-rel arébb.

Először nagyon furcsa volt, hiába maradtam országon belül, ég és föld. Komárom-Esztergom ugyebár az egyik legfejletebb megyénk (Pest és Győr-Moson-Sopron után), a Dél-Alföld pedig ugyebár a leghátrányosabb helyzetű (mind Bács-Kiskun, mind Csongrád).

Szeptemberben elindult az év, és bejárós lettem…

12189728_1027977060567080_8277707789075720232_n
Mostmár másfél éve, és ennyire szeretek vonatozni….

Megismertem a tanáraimat, olyan dolgokról tanultam, amikről azelőtt sosem, rengeteg jó emberrel kötöttem barátságot, ismerettséget. Megismertem Pest sokszínűségét, és bár előtte kimondottan nem szeretteme Pestet és vele járó dolgokat (pl. “Pest” Pesten csak a Pesti részt jelenti, vidéken ugyebár egész Budapestet, és utálom, ha a vidéket a pestiek vidéknek hívják!)

10599704_904311616266959_2450487023775398703_n
Jártam a Zoo Caféban, ami baromira tetszett!

Jött egy lehetőség, és elkezdtem gyakornok lenni egy kutatásban az OKRI-ban (ami még most is tart), majd csatlakoztam a Magyar Kriminológiai Társasághoz is.

A suli és a bejárósság baromi keménynek bizonyult, fárasztó napi 2-3 órát csak utazgatni két pont között (1,5 oda, 1,5 vissza), és fárasztó minden órán megpróbálni a toppon lenni. Visszaszoktam a kávéra, és új stressz-kezelő stratégiákat dolgoztam ki – például elkezdtem több technikával megismerkedni, ásványokat is felhasználni az ékszereknél, vagy például festeni…

11403041_976405839057536_2314304733100390804_n

… és textilt színezni/festeni…

10464404_979728108725309_6977856852100079584_n

… és színezőket színezni 😀 …

12299123_1039534559411330_8794550126417208927_n

És nyáron, végre eljutottunk közös nyaralásunkra is a Kedvessel ^^!

11855818_995829620448491_8998443632749026386_n

És hogy ennyi idő alatt mennyit változtam lelkileg?

Rengeteget. Elkezdtem szeretni és elfogadni önmagam olyannak, amilyen, és ez egy baromi nagy lépés számomra. Kiegyensúlyozatabb és megfontoltabb lettem. Azt hiszem kicsit talán meg is komolyadtam némiképp.

De mindenek felett boldogabb lettem.

Ez a kép még májusban készült, két barátom esküvőjén :) ...
Ez a kép még májusban készült, két barátom esküvőjén 🙂 …

A képzésemnek hála “ráleltem” pár hihetetlen jó emberre, akiket barátaimnak mondhatok és tudhatok, és akikkel szimplán jó lenni és jó velük új dolgokat kipróbálni. Ennek köszönhető, hogy ettem már humuszt és falafelt (előtte még nem ettem egyiket se), új helyeket, új kávékat ittunk. És csak úgy szimplán jól éreztük magunkat.

12342715_1046592518705534_4718210842322274266_n
Török Éttermi kaja – Csirkés kebab tál, Török kóla, és “csokis keksz” nevű süti. Laci meghívott minket egy “évzáró-kajálásra”, és úgy érzem, hogy maximálisan kihasználtam 😀 …

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦

Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦