Mostanában beszerzettek

Azt hiszem elég jól állok a szakdolgozatommal, hiszen végre már csak a kutatásom van hátra (az nagyjából 1-2 hét még terveim szerint), és ezért az elmúlt időszakban amolyan “stressz-levezetésként” beszereztem pár apróságot innen-onnan, amiket most gondoltam megmutatok nektek 🙂 …

eBay 

Most innen került a legtöbb dolog a virtuális kosaramba.

1. Névjegykártya-késLink ~ 270 HUF

Eredetileg egy olasz tervező nevéhez kapcsolódnak ezek a kicsibe, névjegykártya méretűre összecsukható kések, de ahogy ez lenni szokott eBay-en elég sok replika megtalálható, tizedannyiért. Erről a helyről random módon küldik ki a színt, és nagyon-nagyon örültem neki, én ugyanis zöldet kaptam, pont amilyet szerettem volna ^^.

Meglepően éles pengéje van, ami jól jön csomag/boríték kibontásakor, én ugyanis ezért szereztem be. Mivel kicsi a penge, ezért nincs is gond vele, nem sért semmilyen törvényt/szabályt, így nyugodtan hordhatjuk a kártyáink között.

2. KábelvédőLink ~ 210 HUF

Eléggé könnyen gyepálom a kábeleket, így jól jött hogy rátaláltam erre a kábelvédőre. 4 db-ot adnak ennyi pénzért, ami szerintem teljesen jó, főleg mert nekem egy kellett, egyet elraktam tartalékba, kettőt pedig megkapott egyik barátnőm 😀 … Egyébként bár az van írva, hogy iPhone-hoz való, univerzálisan használható bármilyen töltőkábelhez (én pl. a kisgépem kábelére tettem).

3. RókafejekLink ~ 360 HUF

Ilyen cuki kis rókafejet anno Timitől kaptam egy párat, ami annyira megtetszett, hogy elég hamar meg is csappant a készlet, így rendeltem pluszba még 🙂 …

4. Akasztós sáltartóLink ~ 1000 HUF

Ne nevessetek ki, de mostanában annyira “ráfüggtem” a sálakra, hogy jó párat beszereztem, és már kezdtem kiszorulni tőlük 😀 … Kellett hát egy rendező, szerencsére ráleltem erre a darabra, ami tökéletesen, hiszen az akasztós szekrényben nagyon jól elvan.

Kicsit féltem anno tőle, hogy hogy fogja kibírni az utazást, de olyan vastag és kemény műanyagból van, hogy lehet ez mindent kibírt volna 😀 …

5. Holdas midi gyűrűkLink ~ 300 HUF

Először gondolkodtam rajta, hogy rendeljek-e hozzá cuki, elefántos gyűrűt (a linken ott van az is), végül csak a 6 db midit vettem meg. Amikből az egyiket (a nyilasat) rögtön el is törtem 😀 …

Igazából azért “kellettek”, mert holdasok, és kis türkiz is van bennük 🙂 …

6. Fekete csipkés titokzokniLink ~ 380 HUF

Nyáron nagy problémám, hogy előszeretettel kidörzsölődik a lábam a cipőben, főleg nyaraláskor, és főleg akkor, ha már ezer éve hordom azt a cipőt és előtte nem volt gond. Emiatt szereztem be most egy ilyen kis “titokzoknit”, ami remélem segíteni fog majd a probléma megoldásában 🙂 … (ez még nem érkezett meg)

6. Holdas-napos pólóLink ~ 2100 HUF

Én. Fehér pólót. Én?! Én, aki tesiórán se volt hajlandó fehér pólóban lenni (mindig fekete zenekaros pólókban tesiztem 😀 ). Én… Önszántamból!

Ráadásul pólókat se szoktam hordani (csak ujjatlanokat), vagy maximum alváshoz.

Na jó, még mindig nem tudok dűlőre jutni magam felett, de sajnos ez a póló más alapszínben nem volt (legalábbis én nem találtam meg), viszont a mintájába rögtön beleszerettem. Ennyi pénzért szerintem megérte, remélem élőben is szeretni fogom (ez még nem érkezett meg).

DressLink

Igen, innen nem sok mindent vettem, csupán egy ruhát, következő hónapban tervezzünk együtt rendelni egyik kedves barátnőmmel, akkor fogok pár “wishlistes” ruhát beszerezni 🙂 …

1. Bordó ruhaLink ~ 3400 HUF

Egyik wishlistemben már írtam erről a ruháról, hogy milyen gyönyörű, és hogy hogy elvarázsolt, hát naná hogy nem tudtam neki ellenállni 🙂 … Élőben is nagyon szép, igaz, ennek a márkának már több ruháját is rendeltem, és eddig egyikben sem kellett szerencsére csalódnom, igaz, ezek nem is 2-dolláros ruhák (és most nem minősíteni szeretnék, de olcsóbb ruháknál úgy érzem, hogy nagyobb az esély a lutrira, mint valamivel drágábbnál).

Banggood 

Innen se sokmindent került hozzám 🙂 …

1. Csipkés felsőLink ~ 4000 HUF

Úgy rémlik én ezt valamivel olcsóbban, akciósan vettem. Nagyon szép ez a felső, hihetetlen milyen kellemes, puha anyagból van, nagyon szeretem, viszonylag sokszor is volt/van rajtam (időjárástól függően). Nagyon tetszik egyébként a szabása is, abszolút szerelmese vagyok :)))) …

Egyedül a kezénél furcsa a csipke, hiszen ott nincs semmilyen átmenet, jön a felső anyaga, aztán hirtelen csipke. Nem tudom hogy hogy lehetne rajta javítani, igazából fel szoktam tűrni, és úgy nem zavaró 😀 …

2. Alsó-nadrágLink ~ 1200 HUF

Nem nagyon tudom másnak nevezni 😀 , mint alsó-nadrágnak, vagyis egy olyan nacinak, ami tökéletes pl. ruhák, szoknyák alá (főleg, ha azok rövidebbek), én úgyanis nem érzem jól magam, ha a szoknya alatt már csak a bugyim van, mindig attól félek, hogy a szél fellebbenti, stb, és hát akkor jól tud jönni egy ilyen 🙂 … Illetve azért is, mert utálom, amikor nyáron összeér a combom, és nekem mindig összeér….

Nagyon örültem annak, hogy találtam ilyet, ugyanis évekkel ezelőtt vettem egy hasonlót eBay-ről, de az kicsi lett rám 🙁 (a free-size buktatója…), ez azonban azt írja hogy nagyméretű, 40-estől 50-ig jó, szóval bizakodó vagyok 🙂 . (nem érkezett még meg)

Ti szereztetek be valami szépséget az elmúlt időszakból?

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦ YouTube 

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦