A 21. napon írtam nektek a DIY-listámról, amiben megmutattam hogy miket tervezek mostanában alkotni, és ott olvashattátok hogy szeretnék ilyen fonalkarpereceket. Nos, végre sikerült néhány szépséget létrehozni 🙂 …

Az a gondolat, miszerint nem vagyok egy “rókás” lány, kezd előttem megbukni 🙂 . Először a rókás sál (ami még sajnos mindig nem érkezett meg 🙁 ) , utána a barna rókás karkötő, most pedig ez, a piros rókás. Gonosz leszek, mert egyenlőre saját magamnak tartom meg 🙂 …

Hosszú, hosszú, nagyon hosszú idő óta végre újra ékszert hoztam… Ez a félévem elég megterhelő volt, alkotni szinte egyáltalán nem maradt időm, szerintem utoljára kb. nyár végén alkottam, azóta az akkor készült ékszereket mutogattam nektek, de észrevehettétek azt is, hogy bizony már az ékszeres posztok is kezdtek elmaradni.

A CSÉ-ben ismét megjelentek a memóriadrótok, így persze hogy be kellett szereznem két különbözőt 🙂 … Egyik antik bronz színű dróton barna gyöngyök, a másik ezüst dróton zöld gyöngyök 🙂 . Mind a kettő gyönyörű, mind a kettő csodás, hiszen a memóriakarkötők nagy előnye, hogy önmagukban hihetetlen mutatosak, és rengetegRead More →

Ahogy ücsörögtem itthon, az jutott eszembe, hogy milyen marha régen készült már nálam karkötő, és hogy milyen marha régóta megvannak már ezek a színes fűzőszálak 🙂 … És hogy mennyi szép fityegőm is van! Ennek aprópójául készült ez a rengeteg karkötő. Sötétzöld fűzőszálas, ezüst szerelékekkel Méretei: – a fűzőszál hossza:Read More →

Mi lehet könnyebb és légiesebb fehér és átlátszó gyöngyöknél? Mi lehet szebb és üdítőbb ilyen melegben a fehér és az ezüst kombinációjánál? Persze, hogy ne legyen nagyon egyszínű, bizony ide is kerültek gyönyörű swarovski gyöngy-köztesek, de most nagyon szép türkizes-kék színben. És hogy még “levegősebb” legyen, került rá egy gyönyörűRead More →

Ahogy az előző bemutatott ékszernél már említettem [Link], nagyon sok szép, különleges gyöngy lapul nálam, akiket eddig – szánom, bánom, de igaz 🙁 -, bizony igen csak hanyagoltam. Ám most ennek vége! Ennél a karkötőnél sok szép ezüst színű gyöngyöt használtam fel (el sem hiszem, hogy szegények itt lapultak ennyiRead More →

Imádom a zöld színt! 🙂  Ezüsttel főleg. Így készült e a karkötő – a zöld ezerféle árnyalatában pompázó zöld gyöngyökből, ezüst fityegőkből és szerelékekből 🙂 … Ára: 750 HUF Itt is megtalálod: Link