Lakásból Otthon Projekt #1 – A kezdetek

Forrás: PublicDomainPictures.net

Avagy hogyan találjuk meg Álmaink Otthonát – vagyis, ahogy mi csináltuk.

1. Az elhatározás

E nélkül felesleges belekezdeni azt hiszem. Kell, hogy elhatározd, tovább kívánsz lépni, és be merd vállalni azokat az anyagi és érzelmi költségeket, amik egy költözéssel járnak (igen, rengeteg érzelmi költségről beszélünk most!).

2. A keresés

A Szegedi költözésnél alig voltam 18, éppen csak beleszagoltam a nagybetűs életbe, ott inkább csak amolyan passzív alanya voltam a történéseknek. Akkor anyám egy ingatlanosnak adta ki a lakáskeresés feladatát, hiszen akkor eléggé szorított az idő (érettségi után szeptemberben már indult az Egyetem, akkorra már egy beköltözhető lakást akartunk), a mostani költözésnél nem volt semmiféle “határidő”, mégis csak a Kedves szüleinél lakunk, ők pedig annak örültek volna, ha minél tovább maradunk, így most ráérősen mentek a dolgok.

Ezért is a mostani költözésnél a keresés vette el a legtöbb időt úgymond. Peti már január óta nézelődött a Jófogáson, aminek meglepően jó keresőmotorja van (legalábbis az ingatlanokra nézve biztosan, nem szoktam használni az oldalt). Beállíthatod, hogy csak eladó vagy csak kiadó lakást keresel, mettől mekkora legyen, legyen-e garázs, terasz, stb., hanyadik emeleten legyen, milyen építésű legyen, egy szó mint száz, én a részletességétől meg voltam (vagyok) döbbenve.

Ha a keresési paraméterek be vannak állítva, akkor jöhet a “tökéletes otthon” felbukkanása. Na, sajnos ez az ami elég sokáig tartott (relatíve) nálunk. Korábban már említettem, hogy a Kedves január óta nézelődött, rengeteg lehetőséget megvizsgálva, de a tökéletes lakás/ház váratott magára. Egészen nyár elejéig.

3. A személyes megtekintés

Úgy voltunk vele, hogy ahol nem látjuk magunkat, oda minek menjünk el (főleg, mert én szakdogát írtam, és olyankor minden perc értékes), majd csak olyat nézünk meg személyesen, ami megérinti a lelkünket.

Mikor meglett A lakás persze rögtön telefonáltunk, időpontot egyeztettünk és mentünk megtekinteni. Elmeséltem Petinek, hogy amikor a Szegedi lakást mentünk megnézni, egy szombati nap volt. Mivel ugye nem voltunk helyiek egy nap több lakáshoz is elmentünk, de egyik se volt az igazi. Az utolsó lakásnál azonban lezuhant az ég, és iszonyatosan zuhogott az eső, a lakás környékét akkor nem is tudtam megfigyelni. Azonban, mikor beléptem a Szegedi lakásba valamit éreztem – valami furcsa, meleg érzést, mit az előtte lévő lakásoknál nem. Mint amikor hosszú út után hazaérsz, és megdobban a szíved. Ott tudtam, hogy az a lakás lesz a miénk.

Egy időpontegyeztetés után kiderült, hogy ez a lakás is egy ingatlanosnál van, hiszen a tulaj nem helyi. Mit ad Isten, akkora zuhéj és jégeső esett, hogy mondtam Petinek, ez egy jel. A Szegedi lakásnál is zuhogott, ennél is zuhog, ez tuti jel. A másik pozitívum, ha ilyen rossz időben mész el lakást nézni, akkor tuti kiderül, hogy beázik-e valahol…

Mikor beléptem ugyanaz az érzés fogott el, mint anno, 6 évvel ezelőtt, Szegeden. Megdobbant a szívem. Láttam ott magunkat, ahogy ott élünk.

Az ügyintézés részleteivel nem untatok senkit. Aki vett már bérbe vagy vett lakást, azt tudja, hogy nagyjából száz millió papírról van szó, főleg mivel ingatlaniroda is a képben volt, aminek vannak saját papírjai, amit alá kell irogatni.

4. A költözésre felkészülés 

Azt hiszem ez a legnagyobb érzelmi hullámvasút, de erről már írtam nektek a Költözünk posztban :))) .

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦ YouTube 

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦