Azzal, hogy végeztem a Zegyetemmel rengeteg időm felszabadult (értsd: RENGETEG!), így végre ismét van időm olvasni. A jó múltkor a Kedves apukájának kerestünk olvasnivalót, és mivel ő nagy sci-fi rajongó természetesen ezt a kategóriát nézegettük a MEK-en. Bár én egyáltalán nem nevezném sci-finek, mégis ebben a kategóriában jött velem szembe Edwin A. Abbott – Síkföld című műve. No meg persze nem tudom megállni, hogy ne írjak róla.
A MEK-en több verzióbana is megtalálhatjátok (ingyenesen)
Nem tagadom, hogy tőlem kevés dolog áll távolabb, mint a sci-fi (egy-két kivételt leszámítva, amik ugye mindig erősítik a szabályt, pl. a Star Trek óriási kedvencem), ezért magamtól talán nem is jutott volna eszembe nekikezdeni egy olyan műnek, ami ráadásul egy “matematikai regény” (másik dolog a matematika ami távol áll tőlem de borzalmasan…). A regényt 1884-ben publikáltak először (persze nem nálunk, hanem angolhonban), és egy angol tanító, Edwin A. Abbott írta. Mindez így talán nem is érdekes, és az én kedvemet sem keltette volna fel, ha a Big Bang Theory (magyarul “Agymenők”, de nem nagyon szeretem a fordítást) 3. évadának 12. részében Sheldon nem úgy említi meg, mint a kedvenc helyét, ahová képzeletben szeret ellátogatni. A könyvet többször is említik a részben, és igazán az fogott meg, ahogy azt mondják a regényről, hogy valójában a viktoriánus kor kritikája.
A viktoriánus korra szeretünk úgy gondolni, mint a “tökéletes” időkre, de közelebbről megnézve rá kell jönnünk, hogy bizony közel sem olyan tökéletes (legalábbis a globalizált, demokratikus és liberális felfogással visszatekintve), és erre Abbott regénye nagyon jól rá is mutat.
Először is – a regényben minden a Rang (vagyis, hogy kinek hány oldala van). A legmagasabb rangúak, a legtökéletesebbek a körök, illetve az olyan sokszögek, akik majdnem körök, és ettől lefelé mindenki csak alantasabb. A világ is szinte e körül forog, hogy minél több szöged legyen (ezt most jegyezzétek meg, mindjárt visszatérünk rá!). Az “alantas” háromszögek vagy kevésszőgűek egyaránt a munkásosztály, a cselédség, és természetesen a bűnözők (mert hát honnan máshonnan a fenéből kerülnének ki a bűnözők, mint a legalsóbb osztályokból?). Ezek maguk már nem léphetnek feljebb, de esélyük azért van rá, hogy a leszármazottjaik fejlődjenek (ez persze véletlen se törvényszerű, vagy fejlődik az utód vagy nem). Gondolom nem szorul magyarázatra, hogy miért tökéletes leírása ez a korabeli Angliának.
A nők. Na, ez egy izgalmas rész. Szinte nevettem (vagy inkább sírtam…), amikor ezt a fejezetet olvastam, mert annyira tökéletesen viktoriánus, hogy az csak na. A MEK-en található verzió már a második kiadás alapján készült, és az előszavában elnézést kér az író, mert többen nőgyűlölőként nevezték meg, és hát az én fejemben is ez a kép rajzolódott ki róla olvasás közben. Síkföld női ugyanis egyenesek – vagyis nincs egy oldaluk se (megjegyeztétek, hogy fentebb írtam, hogy a rang, a fejlettség az oldalak számától függ?!) -> magyarul a nők eleve rangtalanok, lényegében csak biológiai (???) eszközök a szaporodáshoz. Több funkciójuk nincs, ennyik ők és semmi több. A nők Síkföldön buták, alig van emlékezetük és ráadásul lobbanékonyak is (például egy síkföldi nő egyszer megölte egész családját haragjában, majd utána a kiérkező hatóságoktól azt kérdezte, hogy mi történt és hol a családja, mert nem emlékezett semmire). Ahogy olvastam a leírást az az érzésem támadt, hogy Síkföldön a nőket egyszerre imádják és félnek tőlük. Egyszerre istenítik és nézik le őket. Pontosan ugyanúgy, ahogy a viktoriánus korban.
A másik ilyen lenézett csoport a “tökéletlenek”. A síkföldi embereknek ugyanis tökéletesnek kell lenniuk szögek és oldalak tekintetében. Aki nem születik meg tökéletesnek, az alantas. Olyannyira, hogy a tökéletleneket iskolába viszik és ott “oktatási tárgyként” tartják őket. Egy hónapig. Egy hónap után ugyanis éhenhalnak, mert nem etetik őket, valóban úgy viselkednek velük, mint a tárgyakkal. A szabálytalanság megszüntetésére természetesen vannak “gyógyító” módszerek – “A gyógyítás tudománya is az összenyomás, tágítás, lékelés, összekötés és más olyan sebészi és diétás eljárások területén érte el legtündöklőbb sikereit, melyekkel a szabálytalanságot részben vagy egészében gyógyítani lehet.” Tökéletes leírás a viktoriánus “gyógyításról”. Azt tudtátok, hogy II. Vilmos német császár hasonló “gyógytásokon” esett keresztül? Ráadásul több köze van Viktóriához, mint gondolnátok – ugyanis Viktória királynő első gyeremeke, “Viki” azonos Viktória német császárnéval, akinek a fia ez a II. Vilmos. Most mesélek róluk egy kicsit, jöjjön egy kis történelem óra!
Viktória királynő 9 gyermeknek adott életet, és bár mindegyik terhessége megviselte, 9 gyerek után nem kevés szülési-tapasztalattal rendelkezett. Nem is csoda hát, hogy lánya, Viki, miután férjhez ment és terhes lett a mamától kért tanácsot, aki gondosan el is végezte ezen kötelezettségét – olyannyira, hogy arra is javaslatott tett mit használjanak a német orvosok a szülési fájdalmak enyhítésére. Kloroformot. Ha neki bevált 9 gyereknél, akkor a lányánál is befog. Igen, jól olvastad, kedves olvasó, kloroformot, amit a legtöbben úgy ismerünk, mint az a szer, ami megszagoltatása (enyhe kifejezéssel élve) után elrabolják az embert a filmekben. Mivel a német orvosoknak eléggé ismeretlen volt a szer, Viki nagy dózist kapott belőle, annyira hogy nem tudott rendesen tolni, kapott rá “anyarozst” (lényegében LSD-t), de végül a babát mégis műtéttel kellett a világra hozni – ám, egy műhiba miatt a kisded egyik karja és válla lebénult. A felsőbb társadalmak akkoriban elég ambivalens módon viszonyultak a fogyatékosokhoz (érts alatta bármilyen fogyatékosságot). Támogatták őket anyagilag, jótékonysági eseményeket tartottak és vettek részt, mégis a “saját köreikben” enyhén szólva nem tűrték meg őket. Mivel a kicsi Vilmos volt a trónörökös, így az ő esetében az intézetbe zárás vagy már borzadalom nem játszhatott szerepet, helyette hasonlóan barbár módon próbálták meggyógyítani karját (amiben el voltak szakadva az idegek, szóval lényegében bármilyen “gyógymód” hatástalan volt, az idegsebészet akkoriban pedig még gondolatként sem merült fel). Fontos volt, hogy a kisfiúból egy erős, “tökéletes” uralkodó váljon, aki megtestesíti a hatalmat, testi fogyatékossága pedig már-már megkérdőjelezte alkalmasságát, és ezért anyja szintee már-már kínzásnak beillő módszerekkel próbálta fiát meggyógyítani (érts alatta elektrosokk-terápiát, mindenféle húzó-vonó masinát).
Síkföld – akárcsak a viktoriánus kor – korántsem tökéletetes, sőt. Egy “férfiak” uralta világot ír le, ahol csak a legfelsőbb réteg, “tökéletes” férfijai élvezhetik az életet, mindenki más alantasabb.
Mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik az abszurd dolgokat, akkor is ha akárcsak én, nem éppen matematika-rajongók (na jó, be kell valljam, egyedül a geometriát szerettem, mert ott lehetett szerkeszteni meg rajzolni…). Maga a regény könnyen olvasható, ráadásul pár óra alatt végezhet vele az ember (oldalszámot ne kérdezzetek), szerintem egy kellemes, nyári olvasmány, amit a viktoriánus kor kedvelői, ismerői egy másik síkon (sík… értitek…) is tudnak értékelni 🙂 …
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦ YouTube ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦