Tavaly olvastam nagyjából ugyanekkor egy hasonló cikket, és most idén ismét elém került, most a 24.hu-n futottam bele ebbe a cikkbe – a cikkben a pályakezdő, Z-generációsok fizetési igényeit taglalgatják, és mint e csoportba tartozó, gondoltam leírom a dolgokat az én szemszögemből.
Itt most érzelmek fognak csapkodni, így néha nem épp kedves szavakat vetettem monitorra.
A tavalyi cikk még 170 ezer körüli pályakezdő fizetést emlegetett, az idei cikk már 181 ezret említ akként, amit a pályakezdők elfogadhatónak tartanak. Nem is igazán a cikk vagy a benne foglaltak azok, amik nálam kinyitják a bicskát, hanem a kommentek, amely rendszerint kiábrándult, idősebb korosztály tagjaitól származik. A “üdv a való világban” és hasonló társaik, amik egyértelműen arra utalnak, hogy a fiataloknak irreális elvárásaik vannak. Tényleg irreálisak lennének azok?
Nem mondom, hogy minden korosztályombeli így gondolkodik, így nem tudok mindenki nevében szólni, csak a sajátoméban teszem.
Leérettségiztem. Nem is rosszul. Először egy BA, majd egy MA diplomát végeztem el, mindkettőt olyan eredménnyel, amit büszkén vállalok. A két diplomám között nem dolgoztam fél évet se (április elejétől augusztus végéig), szóval mondhatni munkaerőpiaci tapasztalatom nincs.
Mikor elvégeztem a BA-t úgy gondoltam (ó, én kis naív), hogy azért egy diploma 100-120ezret megér. Jó, igen, szociális szférában dolgoztam, de volt egy rohadt diplomám, egy papír, ami azért (illene) hogy érjen valamit. Nem kerestem 90ezret. 88900 forint volt a fizetésem, amit borzalmasan lelohasztott. Szerintem a 100ezerrel nem lőttem túlzottan magasra az elvárásaimat, de belegondolva, hogy mit tehettem volna azzal a 90ezerrel, ha nem anyáméknál lakom… hát, a hajamra kenhettem volna.
Hívjuk elő csak a magunkban rejlő homo oeconomicust, vagyis a gazdálkodó embert, aki költség-haszon relációban gondolkodik.
Tegyük fel, hogy nem a szülővárosomban vagy annak környékén találok munkát, vagy épp a szüleimmel nem olyan a kapcsolatom, mint amilyen, és albérletet kell fizetnem. Bár az ország különböző részein más-más árakkal kell számolnunk, próbáltam országos átlagot keresni, persze ilyet nem találtam, így megnéztem, hogy mennyibe kerül most egy albérlet Bács-Kiskunban. Egy szoba 30ezer, de persze vannak 300ezres “albérletek” is, a legtöbbet pedig olyan 65-80ezer körül kínálják. Tegyük fel, hogy nagy nehezen találok egy megbízható bérlőpartnert, így feleződik a költség, de így is legalább 30-40ezer forint elmegy csak magára a bérletre, és a rezsi még nincs sehol, de a fizum majdnem fele máris ugrott.
És akkor jöjjön a rezsi. Az albérletek többsége (szerintem) távfűtéses, ami az egyik legrosszabb és legdrágább fűtés is – mivel Szegeden ilyenünk volt, így tudom hogy téli hónapban volt 60ezres számlánk is… És akkor még nem beszéltünk a vízről, villanyról, gázról, közös költségről, és netán egy olcsóbb internetről se. Ezek összesen szintén kitesznek 15-20ezer forintot (igen, tudom, vizet és gázt sok helyen nem kell minden hónapban fizetni), és akkor még nem ettem, nem vettem mosószert, öblítőt, mosogatószert, akármit, hogy a szórakozásról, kikapcsolódásról ne is beszéljünk.
A fiatalok többsége szerintem vágyik arra ezek mellett, hogy legyen neki is egy saját lakása (és itt most ne egy luxusvillára gondoljunk), neadjisten egy autója, főleg, mivel sok álláshírdetésnél meg van jelölve, hogy előny a saját jármű. Kérdem én, nem reális akkor egy fiatal elképzelése, aki szeretne 170-180ezer forintot keresni?
Miután elvégeztem az MA-t úgy döntöttem, hogy 150ezer a minimum, amit keresni szeretnék. Mostmár tényleg jó érzés lenne a saját lábamra állni, végre anyámék válláról is levenni az eltartásom terhét. Szeretném én fizetni a számláimat, és időnként netán szórakozni is, a hobbimmal is foglalkozni. Hogy érezzem, hogy ember vagyok. Hogy érezzem ér valamit az a rohadt diploma, érdemes volt gürcölni valamiért, ha már egyszer az ELTÉ-re és az SZTE-re jártam, amik közül mindkettő nemzetközi hírű (legalábbis velem ezt etették meg).
Apropó, azt se felejtsük el, hogy egy korábbi (magyar) kutatás kimutatta, hogy mindegy mennyit keresel és milyen idős vagy, átlagosan 50ezer forinttal több fizetéssel lenne mindenki elégedettebb.
A cikk egy másik fontos kijelentése az volt, hogy a fiatalok többsége nem a saját szakmájában helyezkedik el. Na, ez megint egy tök jó duma, mert több olyan példát is tudok (többek közt a sajátomat is), hogy ez miért is nem lehetséges. Tetszik, nem tetszik, úgy szar a (felső) oktatási rendszerünk, ahogy van. Személytelen, elmaradott, ráadásul egyáltalán nem a munkaerőpiaci igényekre reagál.
A tesóm több infós egyetemre is járt, és mindről ugyanaz volt a véleménye – öreg papik (már bocsánat), 15-20 évvel ezelőtt aktuális dolgokat tanítanak. Az informatikában. Ahol naponta változnak a dolgok, ahol percenként jön ki újabb, jobb, fejlettebb hardware és software… abszolút WTF.
A barátnőm, aki szintén szociálpedagógus alapvégzettségű, gyermekjólétiben dolgozott, és ott megkérdezték tőle, hogy biztos jó-e oda az ő végzettsége. Oké, nincs sok szocped az országban (mármint szocmunkás több van), de ha egy szakot direkt a gyerekek segítésére találtak ki, akkor hogy ne lenne már jó? Arról nem is beszélve, hogy gyerjóban és családgondozóban szociális alapvégzettséggel lehet dolgozni, a szocped meg az. Nokomment.
Egy másik ismerősöm andragógiát végzett. Ő mindenképp valami művelődéses dologgal szeretett volna dolgozni, Pesten nem talált ilyen állást, így most egy gyermekotthonban dolgozik.
Aztán itt van ismét az én kriminológus végzettségem. A mézesmadzag, ami végig lett húzva az orrunk előtt, amiről fél év múlva derült ki, hogy semmit sem ért, hiszen nincs akreditálva. Lényegében tehát, termelik ki a kriminológusokat, amik is ilyen végzettség nincs. Egy ELTÉn történt ez, nem is egy ilyen-olyan kis vidéki egyetemen.
És ez csak néhány történet volt az ezer és ezer közül. Persze nem csak BA és MA végzettségű sztorik vannak ilyenek.
Egyik haveromnak pincér és felszolgáló végzettsége van. Évekig nem talált itthon munkát. Most kinn főz Angliában egy pubban, ott elfogadható, itthon “álomfizetésért”. Egy ismerősöm fia testnevlő-edző végzettséggel szintén Angliában egy Subwayben dolgozik, szintén ott elfogadható, itthon pedig “álomfizetésnek” számító összegért.
És ne felejtsük, azért ezek a srácok mesélnek az itthon maradtaknak. Alig frusztráló érzés, amikor valaki elmondja hogy ennyi és ennyi fontot/eurót keres hetente/havonta, te pedig átszámolod és keserűséggel önt el a felismerés, miszerint a másik 3-4-5x többet keres, mint te. Amikor látod, hogy Ő is gürizik kinn, ahogy te itthon, de ő mégis tud magának autót venni, nyaralni menni, stb.
Egy globalizált, jóléti világban élünk. Mi, fiatalok már ebben nőttünk fel. Igen, mi nem tudjuk, hogy milyen az, amikor egy autóra vagy épp bútorra 2-3 hetet kell várni. Mi nem emlékszünk arra az időre, amikor a velünk terhes anyánk a másik kisgyerekével a karján könyörgött a szerbnek a boltban, hogy hagyjon ott neki egy kis darabka sajtot, hogy azt megvehesse a gyerekének, ne csak üres kenyeret kapjon az enni, a szerb pedig csak rázta a fejét, hogy neki az összes gerezd sajt kell (igen, ez egy igaz, Dél-Alföldi történet, a szerb háború idejéből). Mi nem tudjuk, hogy milyen volt az, amikor az egyetemi ösztöndíj 4500 forint volt, az első fizetés pedig 3000. Mi már nem emlékszünk rá, hogy volt olyan fizetőeszköz is, hogy “fillér” (na jó, én még emlékszem rá, mert 8 éves voltam amikor kivonták a forgalomból), nem tudjuk milyen volt, amikor vettél egy kiló kenyeret, egy liter tejet, pár darab pilótakekszet (mert azt még darabban árulták), öt forinttal fizettél érte és még kaptál is vissza.
Tessék elfogadni a tényt, hogy igen, egy “elkényesztetett”, jóléti életbe születtünk, és ezért egészen más igényeink és elvárásaink vannak, mint az előző generációknak, sőt, tovább megyek, egészen más dolgok szükségesek a túléléshez, mint az előző generációknak. Munkavállaláshoz minimum kell egy bankszámla (hiszen már sehol se adják a kezedbe a fizut, hacsak nem feketén dolgozol), aminek költségei vannak. Kell minimum egy telefon, egy előfizetés, internet, esetleg egy gép/laptop, hogy tudj jelentkezni állásokra és hogy téged is el tudjanak érni. Azért egy nyomtató se árt, mert sokan még nyomtatott önéletrajzot kérnek.
Tehát, ha egy kicsit belegondolunk itt a dolgokba, abba, hogy a globalizáció miatt jó belátást kapunk a körülöttünk élő (európai) fizetésekbe, abba, hogy realizálódtak bennünk a különböző költségek, amik az élet mindennapi részévé váltak, akkor nem is tűnik olyan elrugaszkodottnak az a 180ezres fizetés.
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦ YouTube ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦