Közzétéve:

Egy ékszer új élete

IMG_20160720_212307

Szóval, az egész ott kezdődött, hogy valamikor tavaly vagy tavaly előtt kaptam anyától egy gyönyörűséges lila, kézműves üvegékszert. Aminek fülbevaló részével valahogy nem voltam mégsem elégedett – és mivel kézműves ékszer, ezért számomra szent és sérthetetlen volt ez a szett. Egészen mostanáig.

Az üvegékszerek borzalmasat tetszenek, bár (borsos áruk miatt) csak ez az egy szettem van. Mint fentebb írtam, ezt se igazán hordtam, mert gondban voltam a fülbevaló részével – de, 2 év után rászántam magam, hogy “megpiszkáljam” egy másik alkotó mesterművét. De nem tehetek róla, ahogy a fenti képen is láthatjátok, a fülbevaló rész nekem túl sok volt. Nagyon jól tudom, hogy nincs olyan ékszer, ami mindenkinek tetszik, és abban is biztos vagyok, hogy sokan vannak olyanok, akik egy ilyen szép üvegszettről álmodoztak régóta, de valahogy a fülbevaló résszel sehogy se tudtam kibékülni.

Nem magyarázkodom tovább, a szentségtörés az szentségtörés, én meg elkövettem, de legalább így már hordani fogom az ékszert 🙂 !

IMG_20160720_212645

Szóval, fogtam a nagy fülbevalót és az összekötő pálcát elvágtam mindkettőn, így könnyen megszabadítottam a gyöngyöket. Ezután fogtam a magam kis szerelőpálcáját, egy kis gyöngykupak ide is, oda is, ja, meg persze néhány fülbevalóalap, néhány ügyes fogómozdulat, és … voilá!

Kész is lett az immáron 4-részes ékszerszett! Be kell azért valljam, hogy a nagy üvegmedálok, mint fülbevalók ötlettel még mindig nem vagyok kibékülve, lehet azokat idővel nyaklánccá alakítom át. Szimplán túl nehéznek tartom és érzem őket, hogy kényelmes viseletet nyújtsanak fülbevalóként.

IMG_20160720_213413

Egyébként be kell valljam, hogy lassan fél éve (ha nem több) nem fogtam fogót. Már idejét se tudom, hogy mikor ültem le és egy alkottam egy jóízűt. Már-már szó szerint hiányzott, de ilyen az, amikor az ember lánya közeleg egy képzés vége felé. Nincs idő olyankor másra, csak a szakdogaírásra és a záróvizsgára tanulásra (vagy én csinálom rosszul?). A költözés miatt még tolódott a nap, amikor újra alkothatok, pedig tudjátok, mindig tele vagyok ötletekkel 🙂 ! Most is van még egy rakat a tarsolyomba, és remélem, hogy szépen lassan mindet meg is tudom majd valósítani :))) …

IMG_20160720_213418

A képek miatt elnézést kérek, tegnap este készültek, és mivel félig-meddig még mindig pakolászásban vagyunk, és a gép, amin szerkeszteni szoktam nem jött velünk, ezért most egy ingyenes online programmal (PicMonkey) próbáltam javítani rajtuk, több-kevesebb sikerrel …

Vasárnaptól vasárnapig blogposzt (heti kihívás) posztjai:

07. 17. – http://blitheproject.hu/…/…/17/fogjunk-ossze-en-es-blogolas/
07. 18. – http://blitheproject.hu/2016/07/18/ajanlo-vadon-hercegnoje/
07. 19. – http://blitheproject.hu/…/ajanlo-stanford-bortonkiserlet-2…/
07. 20. – http://blitheproject.hu/2016/07/20/elegans-fekete-es-ezust-medal/ 
07. 21. – http://blitheproject.hu/2016/07/21/egy-ekszer-uj-elete/
07. 22. –
07. 23. – http://blitheproject.hu/2016/07/23/szurke-gyongyos-elegans-fulbevalo/
07. 24. – http://blitheproject.hu/2016/07/24/instagram-osszefoglalo-4/

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦ YouTube 

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦