2. nap – Hol szeretnél tartani 10 év múlva?

A novemberi 30napos kihívás második napjának témája, hogy hol szeretném magam látni 10 év múlva. Nagyon furcsa ez nekem, ugyanis egyáltalán nem szoktam ennyire előre látni, egyáltalán nem tervezem meg ennyire az életemet. 10 év múlva 35 éves leszek, de valahogy sehogy se tudom magam elképzelni 35 évesen 😀 …

Megpróbálok azért szépen sorba menni 🙂 …

Első és legfontosabb lépés, hogy megszerezzem az MA diplomát (igazából már egy év sincs hátra, ami picit valahol részimsztő!!!).

Ha a diploma megvan, akkor lehet munkát keresni. Persze valami menő állást, félmillás fizetéssel. Ha-ha. Nem, ennyire talán nem vagyok elszállva, de azért valami olyan állás, aminek köze van a végzettségemhez, az nem volna rossz. Őszintén megmondom, hogy még nem tudom pontosan, hogy mi is szeretnék úgymond lenni, hiszen szociálpedagógus már vagyok, és mint írtam, kevesebb mint egy év múlva – ha minden jól megy – kriminológus leszek. Elég sokminden érdekel mindkét végzettséggel kapcsolatban, szóval, semmi konkrétumot nem látok még magam előtt. Egyébként valami csoportfoglalkozásokat nagyon szívesen tartanék…

Ha megvan a meló, akkor jöhet a következő lépés – ha jól sikerül a diploma (szóval, ha 4-es lesz), akkor lehet Phd-ra jelentkezni. Levelezőn, munka mellett. Jelenleg benne vagyok egy kutatásban, illetve nekem is van olyan témám, amit szívesen kutatnék még – a szakdolgozatom témája a cyberbullying, de mellette érdekelnek más internetes bűnözések is.

Ha ezzel is megvagyok- vagy lehet hogy ez előtt, ez az anyagi helyzettől függ -, akkor jó lenne egy saját (=közös) lakás vagy ház. Lehet páran tudjátok, hogy jelenleg a Kedves szüleinél élünk, de néha már érzem magamon, hogy nagyon jó lenne csak a Kedvessel együtt lenni (félreértés ne essék, nem a Kedves szüleivel van a gond, csak hát mégis csak jó lenne már külön lakni).

Nos, nagyjából ennyi van most tervben. Hogy ez most 5-éves vagy 10-éves inkább, az jó kérdés, de most ezek vannak kitűzve célul 🙂