30 centi története

Nézzétek el, a ZV-ig ilyen “limonádé” posztokat tudok csak írni 🙂 …

ZV után egy teljesen új élet, egy új időszámítás kezdődik nálam. Hogy ez valóban megtörténhessen változtatnom kellett – drasztikusan. Aki követ Instagrammon az már tudja miről van szó 🙂 …

A történet talán 5-6 évvel ezelőtt kezdődik, amikor is úgy döntöttem, hogy többet nem fogok fodrászhoz járni (legalábbis az addigihoz biztos nem), és többé nem is mentem fodrászhoz. Így hát a hajam megnőtt.

Amit imádtam. Egészen nagyjából fél-egy évvel ezelőttig. Azt hiszem akkor ért el egy olyan hosszt, ami számomra már kezelhetetlenné vált.

A horror nagyjából itt kezdődött – állandó kócok, óriási tömeg, és hát persze a nyári meleg, ami a haj miatt még melegebbnek érződött.

Így nagyjából egy hónapja megfogalmazódott bennem – le kell vágatnom a hajam. Ráadásul nem csak pár centit, drasztikus változást akartam. 

A végső kaput az tette be, amikor Peti megkérdezte, hogy nem gondoltam-e még rá, hogy valamilyen más frizurát is eszközölök magamnak, mint a simán összekötöm hátul kontyban stílust. Mivel az órisái hajtömeg és mennyiség miatt semmilyen más frizurát nem tudtam magamnak összerakni – úgy, hogy embernek is nézzek ki 😀 , úgy döntöttem, hogy mennie kell, mert több vele a kín mint az öröm. 

Így jutottunk el a mai napig, amikor is bejelentkezve a fodrászhoz az megszabadított 30 centitől.  

Farewell, long hair! I had a new hairstyle… very very strange for me… #newhair #midlonghair #hair #new #newstyle

Kárász Petra (@blithemagic) által közzétett fénykép,

És hát ez lett a végeredmény 🙂 … Ilyen hosszon valamikor gimi elején volt, amikor is otthagytam a fodrászom.

Nagyon-nagyon furcsa, mert egyrészt baromi könnyű a fejem (csoda, hogy el nem szállok, annyival könnyebb lettem!), másrészt pedig előjött nagyon durván az amputált láb effektus. Mindig amikor odanyúlok a hajamhoz még érzem a hosszú részt, ami már nincs 🙂 … Hiába látom a tükörben, hogy nincs ott, mégis úgy nyúlok oda mintha még ott lenne…

Még egy kicsit fura, de majd hozzászokom :)))) …

 

♦ Facebook Instagram Bloglovin ♦ YouTube 

♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦