Végre eljött ez a nap is. Bár még 100%-osan nem végeztem, csak 99%-osan (hiszen a diplomát kb egy hónap múlva fogom megkapni), de végre elmondhatom magamról, hogy Kriminológus lettem.
Nagyjából két évvel ezelőtt remegve utaztam fel Pestre a felvételire. Mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem az egészre. Izgultam a felvételin, izgultam a pontozáskor, izgultam a ponthatárok kiderülésénél. Aztán felvettek.
2 évig vonatoztam be Pestre, reggel egy óra oda, egy óra vissza, csak azért, hogy a Kedvessel együtt lakhassunk.
Félévente gyomorideg, vizsgaidőszak, de mindegyiket egész jól vettem.
Végül eljött az utolsó vizsgaidőszak is. Szakdolgozatírás, izgulás, gyomorideg, de sokkal durvább, mint az előzőek. MemoLife (amit előtte sose szedtem, és még mindig úgy vagyok vele, hogy valószínűleg a placebo hatás erősebb volt, mint a valódi hatása), és persze Magnézium, hogy ne jöjjön elő ismét a refluxom.
Úgy döntöttem, hogy változás kell. Ha lediplomázom, akkor új élet kezdődik számomra, hát levágattam a hajam.
És el is jutottunk a tegnapi naphoz. 2 óra alvás, két kávé, és úgy izgultam, mint előtte már régen.
4. voltam a 6-ból, a záróvizsgák első napján. Először a szakdolgozat védése volt. A témám a Cyberbullying volt, amit főleg kriminológiai szempontból mutattam be. A védésnél úgy izgultam, hogy hebegtem-habogtam, mint egy bolond, össze-vissza csapongtak a gondolataim, éreztem hogy többet akarok elmondani, mint amennyi egy mondatba belefér. Éreztem, ahogy remeg a kezem, hiába kezdte úgy a konzulensem és opponensem, hogy egy nagyon jól megírt munkáról van szó, empíriával tele. Szóval nem kellett volna izgulnom, de hát ezt mondhatjátok egy olyannak, akit a saját barátja “lecseszett”, hogy a fenének izgul úgy, mintha most menne először vizsgára, ráadásul mindig izgulok, és mindig feleslegesen…
A védés után kijöttem, mert a tételhúzás külön körben ment. Bement az első három, miközben ketten még védték a szakdolgozatukat, és én ismét éreztem, hogy hatalmába kerít a para. Fel-alá járkáltam, és úgy éreztem hogy lábon kihordok rögtön 3 szívrohamot.
Kijött az utolsó védő is, és ott álltunk 3-an, néztük egymást. Egyszer csak kijött a vizsgaelnök, hogy mehetek. “Úristen, úristen, nem akarom!”
Éreztem, ahogy remeg a lábam, ahogy minden mozdulatomban bénázok…
Kihúztam az első tételt. Kriminológia. Jóléti büntetőpolitika válsága. Ez jó tétel, sokkal rosszabb is lehetett volna. Második tétel. Alkotmányossági és emberi jogok. Személyes adatok védelme és magánélet védelméhez való jog. Ez is jó, ennél is lehetett volna rosszabb. Harmadik tétel, büntetőjogtudomány. Szabadságelzárással járó (kényszer)intézkedések. Ez is jó, ebből is lehetett volna rosszabb…
Nagyjából másfél óra múlva (előttem 3-an voltak ugyebár, egy ember kb. fél óra volt) végül odaülhettem A Székre. És elmondhattam mindent, ami a fejemben volt. Kérdeztek, válaszoltam. Kérdeztek, nem tudtam. Megint kérdeztek, megint válaszoltam. Mindezt háromszor.
“Köszönjük”. Felálltam, és végre éreztem, hogy szabad vagyok. Sírni tudtam volna, de erősnek kellett lennem. Legalább 10 kiló nehéz súlyától szabadultam meg ekkor.
Utolsó két ember lement, majd megtudtuk az eredményeket. 4, 4, 5, 5 (igen, külön-külön jegy a 3 téma + szakdoga). Tökéletes. Jogból sosem voltam jó, az a kettő lett 4, a krimó és a szakdoga 5. Tökéletes.
Futottam haza. Sírni tudtam volna a megkönnyebbültségtől. Hát sikerült. Elértem, megvan. Miközben jöttem haza azt se tudtam hol vagyok, az agyam zsibogott az örömtől és a megkönnyebültségtől…
El sem hiszem, hogy egy újabb fejezet zárult le az életemben, sikeresen. És egy újabb csak most nyílik! 🙂
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦ YouTube ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦