Elég későre, októberre esett egy bizonyos “nyaralás” amit már 3-4 éve tervez a család, és most sikerült megvalósítanunk. 4 nap története egy vitorláshajón.
A történet maga talán évekkel ezelőtt kezdődött el, amikor is apa és a nagybáttyám kitalálták, hogy megcsinálják a tengeri vitorlás jogosítványt is, hogy ne csak a Balatonon tudjanak vitorlásozni. Miután megkapták a jogosítványukat rögtön elkezdtek tervezni egy Adriai-kirándulást, ami ilyen-olyan okok miatt mindig eltolódott, végül idén csak eljutottunk odáig, hogy akkor véghezvigyük – vagyis apáék, mert én pl semmit se csináltam, csak mentem 😀 …
Szombat hajnalban indultunk, magunkhoz képest meglepően időben – 6.00 helyett 6.07-kor 😀 pedig sokszor jó 1-2 órával később tudunk csak elindulni 😀 -, és laza 7-8 óra alatt már Kastellában voltunk, ami egy egész nagy város nem messze Splittől (ami egy még nagyobb város). Délután 3-fél4 fele már át is vettük (=vették apáék) a hajót, így el is indulhadtunk első állomásunkhoz, Milnához, Brac szigetére, ami nagyjából egy 3 órás útra volt Kastellától.
Szerencsére még sötétedés előtt odaértünk Milnában, így első kikötői kikötéssel nem volt probléma, nem kellett sötétben véghezvinni. Persze, mint minden első dolog, ez sem ment egyszerűen, de mikor már harmadszor csinálta meg a csapat már minden zökkenőmentesen ment.
Milna egy álmos, kétezer fő alatti falucska, ami egy végtelenül romantikus hely.
Főleg, hogy vasárnap egész nap zuhogott az eső, és ezért módosult az egész program, és inkább Milnát fedeztük fel esőkabátban, mintsem a tengeren éljük át a nagy zuhéjt.
Hétfői napra bizakodva tekintett mindenki, ezért el is indultunk egy másik helyre. Eredeti tervben az szerepelt, hogy megkerüljük Solta szigetét, és kikötünk egy új helyen, hogy másnap onnan menjünk vissza Kastellára.
Egy ideig bíztatott is minket az időjárás…
És még el se értük Solta szigetének szélét, hirtelen viharossá vált az idő, és ekkor vette kezdetét a vihar előli (vissza)menekülés, avagy az autósüldözés lvl Horvátország.
Hát, nem úsztuk meg.
A kikötés zuhogó esőben történt, ennek köszönhetően mindenki bőrig ázott, hiába tettük el a vízhatlan cuccokat, persze mindenki csak az esőkabátját húzta fel. Jogó szél hozta a vihart (mint megtudtam az Adria szeleienek mindnek külön neve van, és egyikük a Jugó), és a kikötésünk után 5 perccel el is állt az eső. Épp felszáradt a fedélzet (meg nagyjából a cuccok is), amikor újra lezuhant az ég…
Maga a hajón “élni” egy elég érdekes dolog. Gondolom, az senkit nem lep meg, hogy a hajó a tengernek köszönhetően állandó mozgásban van, ami az esetek többségében egy alig érezhető, kellemes ringást jelent. Ám mi van akkor, amikor a hatalmas, tengeri menetrendszerinti járat megkavarja a vizet? Hiába a kikötött hajó (ami egyébként úgy kivan kötve, hogy szinte alig mozdul), a nagy hajók álltak felvert hullámok borzalmasan megdobálják a hajótestet, és ha a kabinban van az ember lánya, akkor ez kimondottan zavaró is (valahogy a fedélzeten annyira nem, ott látod a hullámokat, valahol számítasz rá, kibírhatóbb).
Magáról a hajóról belülről nem készült kép, szimplán azért, mert sehogy se tudtam volna elkapni jól a belső részét. Első ránézésre nem tűnt nagy hajónak, kicsit aggódtam is, de a meglepően jó és találékony helykihasználással nem volt probléma, mindennek megvolt a maga helye. Mikor lemászol a fedélzetről egy nappali-konyha-étkező-navigációs bázisra bukkan az ember, ahonnan nyílt négy kétszemélyes kabin és két fürdőszoba. A kabinokban nagyjából a franciaágyak voltak, néhány jól elrejtett tárolóval, a fürdőben pedig WC-tusoló egyben és kézmosó. Szerencsére utóbbiakat nem nagyon kellett használnunk (1-2 alkalommal mikor tengeren voltunk), ugyanis a kikötők többségében van WC és tusoló.
Arra is rájöttem, hogy nálam a hajózásnál a lélektani határ a 2-3 óra, afölött kimondottan kellemetlenül kezdem magam érezni, “hiányzik” a szárazföld, a komfortérzetem a béka feneke alá süllyed. Furcsa volt megtapasztalni azt is, hogy bizonyos idő a hajón és hiába a szárazföld kellemes stabilitása, úgy érzed, mintha még mindig a hullámok erejének lennél kitéve, és ide-oda szédelegsz. Hiába ülsz le, akkor is úgy érzed, mintha ide-oda dőlnél még.
Minden esetre egy kellemes és felejthetetlen élmény volt, de már borzalmasan hiányzott a szárazföld, annak ellenére is, hogy nem is annyit hajóztunk, mint amennyi az eredeti tervekben szerepelt 🙂 …
♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦ YouTube ♦
♦ Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦