Életmódváltás – 7-8. hét

Két hétről írok most nektek megint, ugyanis ez a két hetem annyira mozgalmas volt, hogy nem volt időm múlt hétvégén írni nektek 🙂 …

El sem hiszem, de bizony már két hónapja tart nálam az életmódváltás, igaz, kisebb-nagyobb hullámok voltak közben, de soha sem akkorák, hogy abba akarjam hagyni, inkább olyan volt, amikor nem volt kedvem sütni, főzni és másnapra nem volt meg a clean/paleo kajám, de a következő napra pedig már igen.

Húúú, már nem is tudom, hogy mi is volt múlt héten 🙂 !

Még az előző hetem elején gyalogoltam egy hatalmasat, és húúú, hogy milyen jól esett 🙂 ! Nem ragozom agyon, olvashattatok róla az előző posztomban 🙂

Szintén a múlt hetem a “beszerzésekről” szólt. Elég sok apróság érkezett Kínából (pl. felsők, körömnyomdák), és egy BPA mentes üveg. A BPA egy műanyaggyártásához használt kemikália, ami könnyen kioldódhat az palackokból és amit így akaratlanul is a szervezetünkbe juttatunk. Őszinte leszek, nem ezért vettem meg ezt az üveget, hanem azért mert baromi jól néz ki :))) …

Wish.com – BPA mentes üveg több színben – 520 HUF

A másik kis szépség, ami érkezett hozzám az ez a teljesen gumis szíjú szandál volt. Meglepően kényelmes, egyetlen nagy problémám vele az, hogy nem úgy áll rajtam, ahogy elképzeltem 😀 ..

Wish.com – Fekete gumis szandál – 3000 HUF

Persze még jött pár dolog, ezekről nem csináltam külön fényképet, de lehet majd még pár cucc ha megérkezik, akkor írok róluk külön posztot 🙂 …

Szafitól is kellett rendelnem ismét, ugyanis egy hónap alatt kegyetlenül megcsappantak a készleteim. De hát ez van ha az ember lánya megpróbál mindent magának elkészíteni 🙂 . Erről most nem lett külön poszt, ugyanis sokminden olyat rendeltem, amit már korábban is – pl. DiaWellness áfonyalekvár és mogyorókrém, Szafi Reform palacsinta lisztkeverék, Szafi Reform péksütemény lisztkeverék (ebből 3 kg-ot, ugyanis kegyetlenül gyorsan fogy 🙂 ), illetve még desszertkrémeket, vadas alapport, Szafi Free Express lisztkeveréket, illetve galuska lisztkeveréket is, de abból valahogy nem akar sikerülni nekem a galuska 🙁 . Anno így voltam a Free palacsintával is, folyton leragadt, elszakadt, ez a galuska meg valahogy megszívja magát vízzel, és ilyen ragacsos lesz (igen, már lobogó vízbe szaggatom). Na, mindegy, még kísérletezek vele 🙂 …

Nemrég voltam Rossmannban is, vettem pár fogyó dolgot (pl. dezodor, tusfürdő), és ha ilyen helyen járok, akkor a kajás részen is körbe szoktam nézni. Mivel nagyon meleg volt, végül vettem egy “kenyeret” (amit egyébként még nem volt időm/lehetőségem megkóstolni :’D …), illetve egy bio-vegán-gluténmentes-laktózmentes gumicukrot is, nasinak. Sajnos nem cukormentes 🙂 …

… de cserébe isteni finom 🙂 ! És nem mellesleg a málnás színben passzolt is a körömlakkomhoz 😀 . Egyébként nagyon finom mind, nekem a gumicukrokban a narancsos általában nem ízlik, de ebben finom még az is 🙂 !

Múlt hétvégén egyébként hazautaztam, apukám születésnapja volt. Ettem isteni finom, anya által készített paleo baracklevest, amit nagyjából úgy képzeljetek el, mint a gyümölcsleves és a barackbefőtt szerelemgyerekét (tejszín nélkül), illetve sült husit ettem még salátákkal. Nem tudtam megállni, a fagyitortából szintén kellett ennem 🙂 …

A jeles alkalom miatt persze én sem mentem haza üres kézzel – előző napi 40 fokban sütöttem egyrészt Szafi túrós pogácsát (anya javasolta, hogy ne nevezzük pogácsának, mert ugyebár  laposak 😀 , legyen inkább tallér), amit már korábbi posztokban említettem nektek…

… illetve sütöttem pizzás masnit a Free express lisztkeverékből. Mindkettőnek nagy sikere volt, a pizzásat két unokaöcsém pillanatok alatt eltüntette 🙂 . Ezt egyébként egy alaprecept alapján csináljam, szépen kinyújtottam a tésztát, felcsíkoztam, megkentem paradicsompürével, szórtam rá fűszereket, szeletelt sonkát, reszeltem rá sajtot, félbe hajtottam a hosszú szálat és csavartam rajta egyet.

Sütöttem egyébként még “cukkini-zsemlét” is, recept hozzá itt, aminek egyik feléből valóban zsemle készzült, a másik feléből pedig hotdogot készítettem. Méghozzá úgy, hogy hosszú tésztákat sodortam, azt picit kilapítottam, kentem bele paradicsompürét, majd feltekertem egy-egy virslire. Nagyon finom lett 🙂 ! Képem nincs róla persze…

Az az igazság, hogy a múlt héten napközis tábor volt nálunk, így az előző hetem erről szólt… Gondolkodni programokon pluszba, listákat írni, készülni… Pl. előre kikontúrozni matricafestékeket 🙂 …

A tábor két dologra volt jó – nagyon meg kellett terveznem, hogy melyik nap mit eszem, főztem magamra (a főzésre egészen “rászoktam”, ugyanis nem volt ebédem, futárra pedig luxus várni 35 gyerek mellett), illetve rengeteget jártam fel-alá, sétáltunk a városban is, stb., szóval a 8-9000 lépés alap volt minden nap.

Akkor most vegyük sorra a kajákat, amikről van képem 🙂 . A tábor alatt egyébként nagyon sok lecsót ettem, az volt általában az ebédem, illetve csirkepörkölt is készült nálam, igaz, az tésztával, mert a paleo galuskám nem akar sikerülni 🙁 …

Szafi blogján akadtam rá egy beküldött receptre, ami isteni! Alig van benne ch, és könnyen kezelhető. A gondom vele egyedül az, hogy picit tovább kell sütni a belőle készült dolgokat. Pizzánál már eldöntöttem, hogy nem lesz nehéz, a tésztát külön beteszem majd hamarabb 10-15 percre legalább, és akkor nem lesz gond. Erre a pizzára egyébként rengeteg minden került (mert nálam az igazi pizza gazdag ^^), fűszeres paradicsompüré, csemege karaj, gomba, kukorica, pritamin és TV paprika, illetve házi paradicsom is 🙂 ! Ja, és persze edami sajt. A sajt sokak szerint nem paleo, és a clean se viszi túlzásba a használatát, de most őszintén… Mi a pizza sajt nélkül? Violife növényi sajtot még nem sikerült beszereznem, de szoktam nézni azokban a boltokban, amerre járok.

Szintén ugyanaz a recept, de ez pizzáscsiga. Itt egyébként nem tudom miért vagy hogy, de nagyon szépen átsült a tészta, nagyon finom lett, két reggelimre is elég volt a táboros héten 🙂 …

Szintén ugyanaz a recept, szintén pizzás- Pizzagolyók! Gyönyörűséges volt, de muszáj volt megfordítanom, ugyanis az alja ennek se sült meg… Pontosabban bevizesedett. De 5-10 perc pluszban a sütőben és orvosolva is lett a probléma. Tényleg nem értem, hogy miért csinálja ezt ez a tészta (vagy a sütővel lenne gond?!).

Nem csak sós sült, hanem pl. Kalács is, olyan, ami minimális ch-t tartalmaz! 🙂 Recept itt hozzá. Ezt úgy képzeljétek el, hogy sütés utáni első fél órában elfogyott a kalács fele 🙂 … Nagyon finom lett, hozzá DiaWellness áfonyalekvárt és mogyorókrémet ettem, tényleg igazi kalács-élményt nyújtott ^^!

Sütöttem süteményt is, hogy őszinte legyek ez sikerülhetett volna jobban is. Az alja Szafi Reform muffinlisztből készült, rajta Szafi csokipuding, arra pedig került áfonya, szeder, házi körte (nem pálinka 😀 ) és barack, végül pedig egy kis zselatin. Nem tudom mi történt, mit rontottam el, de az egész ízetlen volt 🙁 , kb. csak a barack ízét éreztem, illetve hiába a sok főzés, kevesebb tej, stb., mégis szétfolyt a puding is… Lehet túl nagy elvárásaim voltak ezzel a sütivel kapcsolatban?

A Szafi Reform palacsinta pedig szintén elmaradhatatlan 🙂 ! Most főztem hozzá Szafi bounty-krémet is, ami baromi édes lett 😀 (kb. 12g eritritet tettem bele, a recept 10-15g-ot javasol, lehet 7-8g is elég lett volna…), így úgy ettem, hogy fele kókuszkrém, másik fele DiaWellness áfonyalekvár, így az édeset kellően kiegyensúlyozta az áfonya kissé savanykás íze. Látjátok, az áfonyalekvárt majdhogynem mindenbe teszek 🙂 , nem is csoda, hogy így fogy!

Ez pedig végre a jól megérdemelt vasárnapi pihi 🙂 … Deniszkével játszunk, pihizgetünk amíg a Kedves dolgozik, ugyanis most nyugi van, tegnap megfőztem mára is, egyedül a fürdő takarítása maradt hátra(tegnap a főzés után kitakarítottam a konyhát). Reggelire a pizzagolyó volt, bár még maradt belőle, továbbá tegnap készült a csirkepaprikás mellett finom rakott karfiol is, az az ebédem volt 🙂 .

Óh, igen, szeptembertől pedig zumbára fogok járni, a táborban volt zumba-bemutató és kedvet kaptam hozzá 🙂 Azért nem hamarabb, mert hétfőn műtik a fogam, ami alatt a ciszta van, az utáni héten pedig végre szabin leszek ^^! A műtétet nem, de a szabit alig várom, ugyanis ezen a táboros héten kegyetlenül elfáradtam 🙂 …

 

♦ Facebook ♦ Instagram ♦ Bloglovin ♦

 Tmblr ♦ Pinterest ♦ DeviantArt ♦ Ask.fm ♦