Posted on Hozzászólás most!

Új kezdet

Nagyon, nagyon régen írtam már utoljára blogposztot (4 hónapja, és akkor is nagyon ritkán voltak már posztok!), és be kell valljam, valahol mélyen már nagyon hiányzott a blogolás élménye. Az, hogy írjak, hogy a kommunikációnak ezzel a fajtájával éljek. Nos, ezen szeretnék most változtatni 🙂 .

Az elmúlt hónapok eléggé mozgalmasak voltak, egy viszonylag keményebb időszakon vagyok túl. Ugye 2016 szeptemberétől a gyerekvédelemben dolgoztam, mint esetmenedzser, illetve mint “beugrós” iskolai szociális munkás, ennek egy részét kifejezetten élveztem, egy másik része miatt pedig kifejezetten rosszul voltam. Tavaly ilyenkor például annyira le voltam terhelve és annyira készen voltam idegileg, hogy már pszichoszomatikus tüneteim jelentkeztek (egész napos hányinger, szédülés, étvágytalanság, gyomorpanaszok mellette pedig 160-170es vérnyomás). Mivel az akkori munkahelyemen nem igazán számíthattam semmilyen változásra, illetve segítségre, megfogalmazódott bennem, hogy váltani kellene. Folyamatosan kerestem egy jobb és másabb munkahelyet, sajnos nem sikerült még akkor találnom.

Ahogy telt-múlt az idő, úgy néha kicsit jobb, néha kicsit rosszabb volt a helyzet a munkahelyemen, és nem csak kifejezetten az ügyek miatt. Tata viszonylag “enyhébb” hely, bár itt is vannak történetek, de azt hiszem vannak ennél sokkal de sokkal vészesebb ügyekkel foglalkozó Gyermekvédlemi Központok is. Szóval, a közeggel is voltak néha problémák, hiába annak a jó pár embernek, akiket nagyon megszerettem, sajnos voltak olyan munkatársak is, akik viselkedésükkel megkeserítették a mindennapjaimat (nem szeretném részletezni). Szóval, tavaly október-novemberig húzódott ez a dolog, amikor is az egyik srác elment, és néhány hét múlva szólt, hogy ha van kedvem, akkor jelentkezzek hozzájuk, van még üres hely. Nem sokat gondolkodtam, egyből küldtem az önéletrajzomat, hiába volt épp egy “jobb” periódus az előző helyemen, tudtam, hogy nem tarthat már ki sokáig a dolog, megint el fog sz.ródni minden (már elnézést a kifejezésért).

Szóval, december elején be is adtam a felmondásom, és egy nagyon rossz felmondási időszak után (van olyan, akinek jól telik ez az időszak???) az új évet az új helyen kezdtem. A gyermekvédelem után jelenleg megváltozott munkaképességű személyek munkavállalását próbálom segíteni egy EU-s projekten belül, ami bár határozott időre szól, jobb közeggel és jobb fizuval is járt. Szóval, most sokkal nyugodtabb vagyok, végre nem érzem azt a munkahelyemen, hogy rossz bemenni, hogy azt nézem mikor tudok hamarabb lelépni, stb. Nem kelek gyomorideggel, nincs egész napos hányinger, és ez azt hiszem felbecsülhetetlen. Elfáradok igen, hiszen munka van itt is, de mégsem érzem azt hogy teljesen leszívna a dolog.

Szóval, egy szó mint száz, egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Sőt.

A másik kemény időszak január végén jött el. Drága kicsi Denisz nyuszink ugyanis ismét beteg lett, és közel egy heti hősies küzdelem után feladta a harcot. Denisz óriási küzdő volt, egy örök harcos. Az egész egy vasárnap reggel kezdődött, amikor Denisz gubbasztani kezdett. Mivel már volt hasonló korábban, és jól tudom, hogy ha a nyuszi gubbaszt, nem olyan mint máskor, akkor ott BAJ van, azonnal rohantunk az állatorvoshoz. Bélleállás. A nyuszik 80-85%-al ez végez. Próbáltam magam nyugtatni, hogy volt már nekünk ilyen, azt is túlélte, nem lesz itt semmi baj, és pár infúzió után már úgy tűnt, hogy minden rendben is lesz. Újra ugrált, eszegetett is. Aztán csütörtök reggelre megint jött a gubbasztás, és tudtam, hogy nagy a baj. Rohanás dokihoz, feltették nekem a nagy kérdést, hogy mi legyen, vagy műtét vagy altatás örökre. Mivel Denisz nagy küzdő volt, így bíztam benne, bíztam a sikerben, és hát a műtét mellett döntöttem, bár nem volt egyszerű döntés.

A műtét közben egyszer el is ment Denisz, de a csodadokink visszahozta. Az altatásból való ébredezés szörnyű látvány volt, az egész nyuszi (a maga 1,3 kg-val) remegett, és látszott rajta, hogy nem ura a testének. Sajnos estére olyan gyenge volt az egész kis állat, hogy jól tudtam, hogy lassan vége lesz mindennek. Még kapott egy esti infúziót, de szegény nyuszi szinte végig sírt (ahogy én is). Hazaérve sokáig ölelgettem Deniszt, aki már olyan gyenge volt, hogy a fejét is alig tudta tartani. Lefekvés előtt nem sokkal ment el örökre, testét végül anyósék udvarában temettük el, a legszebb helyre, egy hatalmas fenyőfa alá.

Denisz halála nagyon megviselt, és hiába klisés, de tényleg úgy érzem, mintha egy családtagomat veszítettem volna el. Majdnem egy éve volt már nálunk, és abszolút a mindennapok része volt Ő. Hihetetlen egy nyuszi volt, igazi nagy vagány, óriási forma, és nagyon jól tudom, hogy még egyszer egy ilyen jófej és vagány nyuszink sosem lesz már. Az a kettősség, ami őt jelemezte, egyszerre volt világra szóló vagány és érzékeny kis bújós nyuszi, aki mindent képes volt elviselni és megbocsájtani nekem. A sors kegyetlensége, hogy elszakadtunk egymástól, de biztos vagyok benne, hogy egy szebb és jobb helyen újra találkozni fogunk…

Szóval, hogy ne csak szomorú dolgokat osszak meg veletek, apróbb változások azért történtek még velem. Például egyre otthonasabbá, barátságosabbá tesszük a lakást, lassan már mindent beszereztünk, amire szükségünk lehet. Hiányoztak még olyan apróságok, mint például a konyhába, hálóba egy-egy szőnyeg, illetve a fürdőbe is egy szekrény. Végre (így, másfél év után) elhoztuk anyóséktól a maradék cuccunkat is, igaz, nem mondom, hogy minden kép kikerült már a falra (sőt, csomónak nem tudjuk hol legyen a helyen 😀 ), de én a Zen-sarkomat szépen gyarapítom, pakolgatom ^^.

Mostanában egész sok könyvet is beszereztem, így a könyves polcunk is gyarapszik, növekszik, ami azzal is járt, hogy ismét elkezdtem olvasni 🙂 ! Valahogy az Egyetem(ek) alatt leszoktam a szépirodalomról, helyette csak szak-irodalmat olvasgattam, de most megint próbálok a könnyedebb irányba haladni az olvasás terén. Például egy kis Sherlock Holmes kifejezetten visszahozta az olvasási kedvemet! Felfedeztem magamnak a Helikon Zsebkönyveket, amiket a kiadótól rendelve, érvényesítve a Libri-pontjaimat 400-500 forintért tudok beszerezni (eredeti áruk 999 HUF, szóval az sem olyan vészes).

Most jelenleg egyébként Mijamoto Muszasi – Az öt elem könyvét olvasom, ami egy 17. században írt japán harcművészeti könyv, és ami meglepően izgalmas, szórakoztató és természetesen hihetetlenül érdekes. Be kell valljam, kevés japán irodalmat olvastam eddig, ami nem manga, de az a “japánság”, ami sugárzik ebből az írásból, az valami hihetetlen. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Megvettem Konfuciusz Beszélgetések és Mondások című művét is, nos, hát, nem kellett volna. Hihetetlenül nyöszörögve küzdöttem ezzel a könyvvel (be sem fejeztem…), pedig azt gondoltam, hogy nagyon fogom élvezni. Hát, nem jött be a számításom, szegény kisöreget a hatodik fejezet után száműztem vissza a többi könyv közé. Őszintén megmondom, azt hittem hogy majd milyen örök gondolatok lesznek benne, de 1-2 jó gondolaton kívül egyszerűen szenvedtem csak az olvasással. Vagy nem vagyok elég érett még ehhez a könyvhöz, vagy korábban csak jó Konfuciuszi idézeteket olvastam…

És akkor most kanyarodjunk vissza kicsit, mert ahogy a bevezetőben már mondtam – nagyon fontos, belső változás, hogy a belső kietlenségemben végre megjelent egy hang ismét, ami ötletekkel lát el és ami folyton azt suttogja, hogy “Mi lenne, ha erről vagy arról írnál egy blogposztot?”. Szóval, engedek ennek a belső hangnak, és egy kis noteszkébe már el is kezdtem felírni az ötleteimet 🙂 …

Egy szó mint száz…

Welcome back everyone!