Nyomda és papír – avagy KIK-ben jártam

Elég sokszor szoktam a KIK-ben nézelődni, vásárolni, ennek egyik oka az, hogy pénztárca-barát áraik vannak, másrészt a kreatív-részlegük nagyon sokszínű és gyakran jelennek meg új termékek. Én általában a minőségükkel is meg vagyok elégedve, igaz, gyöngyből, papírból nem nehéz jót csinálni (ecsetét mondjuk már nem biztos, hogy vennék). A múlt héten is betértem a boltba, mondván, körbenézek, van még időm a vonat indulásáig – hát, nem jöttem ki üres közzel most sem 🙂 .

Imádom a nyomdákat. Az elmúlt pár évben sokat be is szereztem, nekem ezek szerelem első látásra – főleg, ha mandalás nyomdáról van szó 🙂 . Tavaly előtt bemutattam nektek a gyűjteményemet, ami 80%-a mandalás nyomdából áll. Ahogy most nézelődtem, válogattam a kreatív cuccok között megakadt a szemem egy nyomda-készleten. Meg kellett venni.

Számok és betűk (angol ABC-ből, de mivel adtak hozzá vesszőt és pontot, bízok benne, hogy majd ékezetes betűket is tudok szerkeszteni), néhány alap írásjel, és egy fekete tintapárna, 1290 HUF-ba került, szerintem teljesen jó áron volt (az első mandalás nyomdámat majdnem ennyiért vettem, és az csak egy sima nyomda volt, még tintapárna sem járt hozzá…). Karácsonykor nagyon szeretem én készíteni az ajándék-kártyákat, illetve a kísérő üdvözlőlapokat, szerintem ez idén sem lesz másként, és ez a nyomda sok új lehetőséget ad az újításra. Illetve, születésnapokra, névnapokra, bármilyen más ünnepre is szintén kiváló lehet, ha egyedi, szép kísérőkártyát szeretnénk létrehozni (én szeretnék *.*!).

A másik beszerzett csoda az egy mintás papírból álló ív. Összesen 30 különböző papír található meg benne, van ami matt, van ami metálos, van ami keményebb, van ami puhább papíron van. Ami közös, hogy egyoldalúak a papírok, vagyis csak az egyik felükön van minta, a hátuljuk egyszínű fehér. Összesen 920 HUF-ba került, ami szintén nagyon jó vásár volt szerintem, főleg mert egy teljesen sima kartonpapír kerül 40-50 forintba, ennek pedig darabja kb. 30 forintra jön ki.

Ahogy a nyomdában is, ebben is nagyon sok szép lehetőséget látok ajándékkísérőként, üdvözlőlapként, esetleg képeslapként. Ha tudnék origamizni, akkor a lágyabb, vékonyabb papírokból biztos jót lehetne hajtogatni, de az origami az a művészet, amihez még véletlenül sem konyítok, sőt, állati béna vagyok hozzá. Szóval, maradok a kártyáknál, lapoknál 🙂 .

Persze nem is én lennék, ha egyből nem próbáltam volna ki a frissen beszerzett szépségeimet. A nyomdát még gyakorolni kell, biztos vagyok benne, hogy lehet vele úgy is nyomdázni, hogy nincs a négyzet alakú “keret” a betűk körül (lehet túlzottan rányomtam?), vagy az is megoldás lehet, hogy miután a tintapárnára rányomtam óvatosan körbetörlöm a betűk keretét. Szóval, ezt még gyakorolni kell 🙂 . Mondjuk nekem tetszik ez a keretes-verzió is, de vannak olyan alkalmak, amikor szerintem jobb lenne keret nélkül csak a betűt látni (pl. egy nagymamámnak szánt ajándékkísérőt nem tudok ilyen stílusban elképzelni…).

A papírokban sem csalódtam, elég jó minőségűnek ítélem meg, ami talán picit hátrány lehet az az, hogy bele vannak ragasztva a füzetbe, így óvatosan ki kell őket tépni a ragasztóból, ha az egész lapra van szükségünk. Ez valahol jó, valahol rossz szerintem, hiszen így legalább biztos nem hagyunk el papírt, másrészt picit macera hozzáférni a lapokhoz. Azért óvatosan, kicsit mókolva szépen ki lehet szedni őket, teljesen szakadásmentesen is akár.

Egyébként, aki scrapbookozik, annak szerintem remek választás lehet ez a csomag, hiszen mind a nyomda, mind a papír nagyon jól alkalmazható a technikában 🙂 !